Az elmúlt hetekben folyamatosan emelkedik az új koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, és az látszik, hogy most inkább a fiatalok körében terjed a vírus – mondta az...
Egy személy életét vesztette, amikor több fának is nekiütközött autójával a Bács-Kiskun megyei Kerekegyháza külterületén. Kunbaracs felől haladt a rendszám nélküli BMW személygépkocsi, amikor eddig...
Mintegy egymillió ember kaphatott valamilyen állami támogatást eddig a koronavírus-járvány alatt – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerda reggel az...
A koronavírus-járvány egyértelműen megmutatta, hogy az európai polgárok szemében felértékelődött az élelmezésbiztonság kérdése. A magyar gazdákra a nehéz helyzetben is lehet számítani, hiszen még a...
Az idén május elseje és augusztus 31 között csaknem 85 ezer bejelentés érkezett egyéni és társasházaktól egyebek mellett vihar, felhőszakadás, jégverés, tetőbeázás, villámárvíz okozta károkról,...
Szeptember 1-jén a köznevelési intézményrendszer csaknem hatezer intézményében, 13.349 feladatellátási helyen hagyományos munkarendben megkezdődött a tanév mintegy másfélmillió iskolás és óvodás részére. Két iskolában és...
Beiktatták hivatalába kedden Jász-Nagykun-Szolnok megye új rendőrfőkapitányát, Rádi Norbertet, aki Urbán Zoltán Lászlót váltja a megyei kapitányság élén – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs...
Folyamatosan emelkedett az őshonos lófajták állománya az utóbbi öt évben az Agrárminisztérium és a tenyésztők szoros együttműködésének, valamint az őshonos támogatásoknak köszönhetően – közölte az...
Fákat csavart ki, felsővezetékeket szakított le a viharos erejű szél kedden hajnalban Kunfehértón. A temetőben egy akácfa dőlt a kerítésre és több sírra is rázuhantak...
Tizenötezer maszkot osztott szét utasainak kedden a MÁV és a Volánbusz, mivel a tanévkezdés miatt többen veszik igénybe a közösségi közlekedést, így az eddiginél is...