Koronavírus Térség

Felgyőn heti egy alkalommal gépjárművet is biztosítanak az idősek számára

A térségünkben a kisebb településeken is kiemelten figyelnek a kormányrendeletek betartására, a lakosság védelmére. Felgyőn is napról napra kapják a tájékoztatást az ott élők, ahol Horváth Lajos polgármester úr a tegnapi napon az alábbiakat rendelte el. A segítségre szoruló 65 év felettieket eddig is segítette az önkormányzat, most azonban már gépjárművet is biztosítanak azon idősek számára, akik bevásárolni szeretnének a településen belül. Telefonos egyeztetést követően, heti egy alkalommal állnak e személyek rendelkezésére. Felgyőn is nagyon fegyelmezettek az emberek, figyelik a napi híreket, rendeleteket, megpróbálnak összevont erővel felülkerekedni a kialakult helyzeten. Az üzletek ellátottsága biztosított. A fentiekből is kitűnik, hogy a település, legyen az bármekkora lélekszámú, a vezetéssel együtt küzd a kór lassításán.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szabó István: Egyszer már tönkretették, nem szabad hagyni, hogy újra megtörténjen + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Megjelentek az első hóvirágok térségünkben

cs3-szerkeszto

Nálunk van a legkevesebb influenzás megbetegedés

cs3-szerkeszto

Börtönbe akart kerülni, ezért le akart szúrni egy rendőrt egy nő

cs3-szerkeszto

Farkas Sándor: Ez az év a világrend átalakulásának az egyik mérföldköve lesz

cs3-szerkeszto

Az ellenőrzött árusítóhelyek több mint felében szolgáltak ki alkohollal fiatalkorúakat Csongrád-Csanád vármegyében

cs3-szerkeszto

Cs3.hu Podcast – Veszélyben a szentesi paprika: elárasztja a piacot az ellenőrizetlen import

cs3-szerkeszto

Amikor az etető hírét viszik a madarak

cs3-szerkeszto

Figyelem horgászok: közeleg a 2025-ös fogási napló leadása!

cs3-szerkeszto