Kult Szentes

Tér-zene Szentesen

Annak érdekében, hogy minél több érdeklődőt lehessen bevonni a komolyzenei kultúra vérkeringésébe, az EMMI Kultúráért Felelős Államtitkárságának egyik kiemelt célja a komolyzene társadalmasítása. Fontos kultúrpolitikai cél az, hogy azokat a társadalmi rétegeket is megszólítsák, akik eddig nem találkoztak a magas színvonalon, élőben előadott komolyzenével. A komolyzenei szolgáltatások palettáján új elemként jelent meg a rendszeres köztéri koncert, és országszerte ingyenesen látogatható Tér-zene koncerteket szerveznek a városok terein, templomok előtt, és egyéb találkozási pontokon. Szentesen a Szeged Trombone Ensemble adott koncertet. A Szegedi Harsonaegyüttes a magas művészi színvonalon túl a Magyarországon kevésbé ismert rézfúvós zenekultúra ápolásának és terjesztésének, valamint hangszerük, a harsona sokoldalúságának propagálása szellemében Gyivicsán György művészeti vezető irányításával működik. Az együttest jellemző magas szintű szakmai felkészültségnek, csapatszellemnek és egyedülálló repertoárnak köszönhetően a formáció a zenetörténet nagy mestereinek műveiből készült átiratokat képes már-már nagyzenekari hangzásban megszólaltatni. A rendezvényen részt vett Farkas Sándor, miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő. Az eseményt Holman István, Szentes 7. számú választókörzetének önkormányzati képviselőjelöltje nyitotta meg.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A HMG diákjai ismét a laktanyában jártak

cs3-szerkeszto

Új pályázat jöhet a Tóth József Színház és Vigadó üzemeltetésére Szentesen

cs3-szerkeszto

Szentesen alapított új politikai erő váltaná le az Orbán-kormányt

cs3-szerkeszto

Tiszává alakult a Momentum, a frakcióvezető kiverte a hisztit

cs3-szerkeszto

Országos döntőbe jutott a szentesi Boros csapata

cs3-szerkeszto

Bedurrant az influenza: térségünkben van a legtöbb beteg

cs3-szerkeszto

„Fagyban közepében a télnek” – Nőnapi gálakoncert lesz Csongrádon

cs3-szerkeszto

Cs3.hu Podcast: Szolgálat minden szinten – Szabó István és csapata felkészült a kampányra

cs3-szerkeszto

A Magyar Ápolók Napján mondott köszönetet Szabó István

cs3-szerkeszto