Belföld

Eredményes a Magyar Falu Program

Töretlen az érdeklődés a Magyar Falu Program iránt, népszerűségét jelzi, hogy már a potenciális pályázók, vagyis az ötezer lakosnál alacsonyabb lélekszámú települések 96 százaléka regisztrált a programra – jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.

Gyopáros Alpár közölte: a közel 2900 jogosult település közül mintegy 2800, továbbá közel 1100 egyházközség már kifejezte érdeklődését a program iránt. 92 százalékuk már be is nyújtotta legalább egy felhívásra a pályázatát és 55 százalékuk már nyert is forrást a meghirdetett településfejlesztési és közösségi célok megvalósítására – ismertette a politikus.
    Emlékeztetett, a kormányzat a múlt év decemberében döntött az idén legalább 150 milliárd forint felhasználásáról szóló program elindításáról. Ez a pénz a falusi családi otthonteremtési kedvezményre (csok), a mellékutak felújítására és helyi életminőséget javító intézkedésekre fordítható. Az önkormányzatok mellett egyházközségek is pályázhatnak a meghatározott célok mentén – fűzte hozzá.
    Az elmúlt időszakban – folytatta – már öt célterületen hirdettek eredményt. Ezek az önkormányzati és egyházközségi közösségi terek, orvosi rendelők fejlesztése, orvosi eszközök beszerzése, valamint sportparkok megvalósítása.
    Ugyanakkor további célterületekre helyeznek ki forrásokat: óvodafejlesztés, falu- és tanyagondnoki szolgáltatások támogatására buszbeszerzés, belterületi közterület karbantartását szolgáló eszközök beszerzése, önkormányzati utak felújítása, járdaépítés, egyházi és önkormányzati temetők fejlesztése, polgármesteri hivatalok, faluházak felújítása, óvodaudvarok rekonstrukciója és óvodai sportprogramok megvalósítása – sorolta.
    Gyopáros Alpár arról is beszámolt, hogy uniós forrásokat is be kívánnak vonni a kistelepülések fejlesztésébe.
    Ennek nyomán a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében két, összesen 108 milliárd forintnyi pályázati felhívás jelent meg a nyáron. A pénz a falvak és kisvárosok bölcsődéinek építésére, illetve belterületi csapadékvíz-elvezetésre használható fel – ismertette a kormánybiztos.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Kezdődik: LMBTQ-tévécsatorna indul Magyarországon

cs3-szerkeszto

Szijjártó Péter: a választási eredmény egyértelmű

cs3-szerkeszto

Tudománnyal az elsivatagosodás ellen: Az SZTE kutatói úttörő megoldást kínálnak a vízhiány enyhítésére a Dél-Alföldön

cs3-szerkeszto

Orbán Viktornak mindvégig igaza volt: szerdán délben újraindul az orosz olaj a Barátság kőolajvezetéken

cs3-szerkeszto

Kiderült az igazság a magyarországi akkumulátorgyárakról, végig félrevezették a lakosságot a szennyezésről

cs3-szerkeszto

Idősek pszichiátriai gyógyszerezése – gyors út a hanyatláshoz

cs3-szerkeszto

Megalakult a Mi Hazánk országgyűlési képviselőcsoportja

cs3-szerkeszto

Magyar Péter a háborús veszélyhelyzet meghosszabbítását kérte a kormánytól

cs3-szerkeszto

Három hét van a plakátok eltávolítására

cs3-szerkeszto