A szociális, valamint a vidékfejlesztési minisztériumban is megszűnt több helyettes államtitkár megbízatása. Megjegyzendő, hogy eddig is több fontos távozó volt kormányzati és államigazgatási pozíciókból az új kabinet megalakulása óta. Emellett több miniszer távozásának híre is felröppent az utóbbi időben a sajtóban.
A péntek este megjelent Magyar Közlöny szerint lezárult három helyettes államtitkár megbízatása a Szociális és Családügyi Minisztériumban. A távozók közül Réthy Pált és Sepsey Krisztiánt Káthai-Németh Vilmos tárcavezető mentette fel, míg Bódy Éva lemondott a posztjáról. A Magyar Nemzet már a hét elején megírta, hogy Bódy fontolgatja a távozását a minisztériumból. A három távozó után egyelőre két helyettes államtitkár érkezik a tárcához, Ghyczy Gellért és Vécsei Dávid Bence.
Emellett a Lőrincz Viktória vezette Vidék- és Településfejlesztési Minisztériumban Magyar Péter miniszterelnök javaslatára felmentették tisztségéből Szabó Mátyás államtitkárt, Verhás Georgina Jennifer helyettes államtitkár pedig benyújtotta lemondását. Az államtitkári feladatokat ezt követően Szabó Tibor veszi át.
Eddig is több távozó volt a kormányból
Megjegyzendő, hogy az elmúlt időszakban több fontos államigazgatási és kormányzati pozícióban is személyi változás történt. Október közepén Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója jelentette be távozását. A vezető október 15-i hatállyal mondott le tisztségéről. Mindössze két nappal korábban, október 13-i hatállyal Tótth András energetikai államtitkár is lemondott.
A történtek okaként a kormányzaton belüli nézeteltérésekről és hatalmi konfliktusokról szóló találgatások is napvilágot láttak.
A kormányzati személyi mozgásokkal kapcsolatban Orbán Anita külügyminiszter neve is többször felmerült. A KözTér blog belső minisztériumi forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a tárcavezető már több alkalommal is a lemondását helyezte kilátásba, méghozzá a Magyar Péter kormányfővel kialakult konfliktusai miatt. A beszámoló szerint a külügyminiszter és a miniszterelnök közötti feszültséget elsősorban a tárca személyzeti politikája, az elszámoltatás üteme és a döntéshozatal feletti kontroll kérdései okozták. De szintén a lemondás lehetősége merült fel Görög Márta igazságügyi miniszter esetében, míg Kapitány István energetikai miniszter távozásáról is jelentek meg sajtóhírek. Utóbbi azonban korábban cáfolta a lemondásával kapcsolatos értesüléseket.
- Hirdetés -
