Aktuális

Miklós Anikó: Nagyon sokat tettünk azért, hogy a Szentes és Csongrád járásban fenntartott intézményeink ne csak épületek, hanem valódi, támogató szellemi műhelyek és közösségi terek legyenek

Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter 60 tankerületi központból 55 élére kér fel új vezetőt, így a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ élén is változás történt. Miklós Anikó 6 év után távozik a vezetői tisztségéből. A leköszönő vezetőt az elmúlt időszakról kérdeztük.

“Hat évvel ezelőtt megtisztelő, egyben hatalmas felelősséggel járó feladatot kaptam, amikor átvehettem a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ vezetését. Ma, amikor visszatekintek erre az időszakra, a legelső érzés, ami eltölt, a hála.

Ez a hat év nem csak a hivatali munkát, statisztikákat vagy adminisztrációt jelentette. Számomra ez az időszak a közel 10000 gyermekről, az 1000 főt meghaladó pedagógus közösségek támogatásáról is szólt.

A tankerületben dolgozó kollégákkal nagyon sokat tettünk azért, hogy a Makó, Szentes, Csongrád és Hódmezővásárhely járásban fenntartott intézményeink ne csak épületek, hanem valódi, támogató szellemi műhelyek és közösségi terek legyenek az ott tanulók és dolgozók számára.

Büszke vagyok arra, hogy a napi karbantartási, a szükséges felújítási feladatok mellett megújítottunk és építettünk is több intézményt: Kozmutza Flóra EGYMI Rigó Alajos Intézménye/Szentes, Maroslelei Sportcsarnok, Makói Általános Iskola, Földeáki Sportcsarnok, Terney Béla Kollégium Szentes. Számos iskolánkban modernebb, szebb és komfortosabb termeket rendeztünk be, mosdókat újítottunk fel, udvarokat, sportpályákat alakítottunk át és megannyi tanórai illetve digitális eszközt biztosítottunk az oktatás minél sikeresebb megvalósításához.

Támogattuk a szakmai munkát, a tehetséggondozást és a felzárkóztatást, átvállaltuk a versenyekre való nevezési díjakat, anyagilag segítettük a versenyszervezéseket. Olyan programok mellett álltunk pénzügyi háttérként, amelyek segítettek kibontakoztatni a gyerekek képességeit, élményt adtak és rengeteg olyan eszközt vásároltunk melyekkel az oktató munkát, a szabadidős vagy délutáni szakköri tevékenységeket sokkal színvonalasabbá lehet tenni. Évről évre jelentős forrást biztosítottunk hangszervásárlásra, kiemelve a tavalyi évben vásárolt Steinway zongora D modelljét.

Közösségek építését segítettük: erdei iskolák szervezése Mártélyra, Nagyérre, tankerületi szintű öko program működtetése, sport és művészeti programok szervezése. Két jelentős eseményt a Tankerület Büszkesége díjat és a Maroslelei sport és egészségnapot mindenképp megkülönböztetett büszkeséggel említem meg. Gyerekeinket, pedagógusainkat rengeteg eseményre hívták, programokon vettek részt településeiken kívül is, mi minden utazást támogattunk.

Köszönöm a tankerületben dolgozó minden munkatársamnak, az intézményvezetőknek a szakmai együttműködést és a közös gondolkodást. Köszönöm a pedagógusoknak, az oktató-nevelő munkát segítő kollégáknak és a technikai dolgozóknak azt a türelmet, a lelkesedést, amellyel nap mint nap segítették a tanulókat. És köszönöm a szülőknek a bizalmat, amellyel évről évre intézményeinkre bízzák legféltettebb kincseiket.

Bár az én fejezetem most lezárult a tankerület élén, kívánom, hogy a közösen teremtett értékek a jövőben is megvalósuljanak. A szilárd alapokat letettük, a közösség ereje pedig garancia a sikeres folytatásra.”

.

Borítókép: Rádió 7



- Hirdetés -