Aktuális

Szégyenletes botrány az ügynökadatbázis körül – egy ilyen „hiba” nem maradhat következmények nélkül 

Egyre súlyosabb kérdéseket vet fel a Magyar Péterék által bemutatott állambiztonsági adatbázis ügye, miután az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára elismerte: informatikai hiba miatt megfigyelt személyek nevei is ügynökként jelenhettek meg a nyilvánosságra hozott listán. A tévedés Lezsák Sándort is érintette. A történtek miatt a KDNP, Deák Dániel és Dömötör Csaba is élesen bírálta az adatbázis közzétételét, utóbbiak pedig a felelősök távozását követelik.

Komoly politikai vihart kavart, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kénytelen volt elismerni: hibásan jelent meg Lezsák Sándor neve a nyilvánosságra hozott állambiztonsági adatbázisban. A levéltár tájékoztatása szerint az Országgyűlés egykori alelnöke nem hálózati személyként, hanem megfigyeltként szerepel a mágnesszalagokon, a téves besorolást pedig informatikai hiba okozta.

.

A történtek különösen súlyos kérdéseket vetnek fel az adatbázis összeállításával és nyilvánosságra hozatalával kapcsolatban. Amennyiben ugyanis egy ilyen adatbázisban nem különítik el megfelelően az állambiztonsági szolgálatok egykori munkatársait és az általuk megfigyelt személyeket, az ártatlan emberek jó hírneve is súlyosan sérülhet.

A KDNP közösségi oldalán közzétett bejegyzésben arra hívta fel a figyelmet, hogy több ezer embert bélyegezhettek meg igazságtalanul, köztük Lezsák Sándort is. A párt szerint a történtek különösen súlyosak, hiszen éppen azok kerülhettek a nyilvánosság előtt gyanúba, akiket annak idején a kommunista diktatúra megfigyelt.

“Hát, a régi kommunisták is pont ezt akarták elérni, hogy az ártatlant mondhassák bűnösnek”

– fogalmazott a KDNP.

.

Dömötör Csaba európai parlamenti képviselő szintén élesen bírálta az adatbázis közzétételének körülményeit. Szerinte már korábban is sejthető volt, hogy a nyilvánosságra hozott adatok értelmezés nélkül, összekeverve tartalmazzák a kommunista állambiztonság egykori szereplőinek és áldozatainak nevét. A politikus szerint a levéltár közleménye egyértelművé tette, hogy nem pusztán elméleti veszélyről van szó: Lezsák Sándor esete bizonyítja, hogy a hibás adatközlés konkrét emberek életére és társadalmi megítélésére is hatással lehet.

Dömötör felvetette, hogy vajon hány további megfigyelt személy neve szerepelhet hibásan az adatbázisban, és hány családnak kellett szembesülnie azzal, hogy hozzátartozójukat tévesen az állambiztonság hálózati személyei közé sorolták.

A képviselő különösen aggályosnak nevezte Ruff Bálint korábbi nyilatkozatát is. Felidézte, hogy a politikai elemző egy néhány nappal ezelőtti interjúban arról beszélt:

egyszerre kerülnek nyilvánosságra azok nevei, akiket megzsaroltak, illetve azoké, akik másokat megfigyeltek, és ezeket „ilyen szempontból egyben fogja kezelni” az adatbázis.

Dömötör szerint ez a hozzáállás elfogadhatatlan, hiszen a kommunista diktatúra áldozatait és az állambiztonságot kiszolgáló személyeket sem erkölcsi, sem történelmi szempontból nem lehet egy kategóriába sorolni. A politikus Szondi Vanda korábbi kijelentését is felelevenítette, aki az adatbázissal kapcsolatban úgy fogalmazott: „van miből válogatni”. Dömötör szerint a mostani fejlemények fényében inkább az a kérdés, hogy pontosan mit és hogyan válogattak össze.

.

Bóka János: Tegyék elérhetetlenné a nyitottaktak.hu oldalt!

Az ügynökakták közötti keresést lehetővé tevő weboldal elérhetetlenné tételét követelte a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön.

“Az ATV Start ma reggeli műsorában döbbenetes beszélgetés zajlott le. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának igazgatója elismerte, hogy november 4-én olyan emberek nevét hozták nyilvánosságra a »mágnesszalagos lista« részeként, akik valójában megfigyeltek voltak, nem pedig besúgók. Közéjük tartozik Lezsák Sándor is. A Tisza, igazi újkommunista tempóval összemossa az elkövetőket az áldozatokkal”

– írta Bóka János Facebook-oldalán.

“Követeljük, hogy Magyar Péter kérjen bocsánatot azoktól, akiket a kommunisták után most a Tisza is megalázott, besározott, emberi méltóságukban meggyalázott. Követeljük, hogy a teljes honlapot tegyék elérhetetlenné addig, amíg megnyugtatóan nem tudják megállapítani, ki volt együttműködő és ki volt megfigyelt. Követeljük a politikai felelősség megállapítását: Tarr Zoltánnak mennie kell!”

– fogalmazott a politikus. Hangsúlyozta, az már hónapok óta világos, hogy nem szolgálja a múlt megértését és feldolgozását, ha állambiztonsági dokumentumokat – amelyeknek egyébként csak egy része maradt fenn – magyarázat és a körülmények ismertetése nélkül ömlesztve nyilvánosságra hozzák. Úgy folytatta, hogy a Tisza pillanatnyi politikai érdekei szerint megint embereket fordít egymás ellen, hergel és békétlenséget szít.

.

A felelősség kérdése is egyre sürgetőbb

Dömötör Csaba több kérdést is megfogalmazott a botrány kapcsán. Arra vár választ, hány megfigyelt személy került tévesen a tettesek listájára, hány családnak okoztak ezzel indokolatlan megrázkódtatást, és ki vállalja a felelősséget a hibás adatközlésért.

Azt is felvetette, hogy a történtek után a valóban érintett egykori hálózati személyek közül hányan hivatkozhatnak majd arra, hogy 

ők is csupán technikai hiba miatt kerültek az adatbázisba.

A képviselő szerint nem lehet a felelősséget egy rejtélyes algoritmusra vagy a levéltár munkatársaira hárítani, különösen annak fényében, hogy az adatbázis nyilvánosságra hozatalát politikai bejelentés előzte meg.

„Kisebb hiba csúszott a rendszerbe”

 Dr. Cseh Gergő Bendegúz, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója az ATV Start című műsorban a botránnyal kapcsolatban azt állította, 

“valóban úgy tűnik, hogy egy kisebb hiba csúszott a rendszerbe, ami valóban nagyon kellemetlen helyzeteket teremtett.”

Ezt követően pedig a főigazgató magyarázkodásba kezdett, és kiemelte, a mágnesszalagon lévő adatok között olyanoknak a neve is szerepel, akik nem együttműködői voltak a rendszernek, hanem megfigyeltjei. 

Mint ismert, az ÁBTL közleményében elismerte az informatikai hibát, megkezdte az érintett adatbázisrész felülvizsgálatát, és bocsánatot kért Lezsák Sándortól. Az azonban egyelőre nem derült ki, hogy a politikus esete egyedi tévedés volt-e, vagy más megfigyelt személyek is hasonló módon kerülhettek a nyilvánosságra hozott listára.

Az ügy így már nem csupán az állambiztonsági múlt feltárásáról szól, hanem arról is, hogy milyen felelősséggel tartoznak azok, akik történelmi dokumentumokat és személyes adatokat tesznek közzé. A kommunista diktatúra áldozatainak emléke és jó hírneve ugyanis nem válhat egy politikai akció járulékos veszteségévé.

Az ügyben kérdéseket intéztünk a levéltárhoz, többek között arra voltunk kíváncsiak, hány olyan személyről tudnak, akinek a neve tévesen, valótlan összefüggésben szerepelhet a nyilvánosságra hozott adatbázisban. Emellett arra is rákérdeztünk, a levéltár vezetője vállalja-e a szakmai és intézményi felelősséget a történtekért, és a szervezet milyen garanciát tud vállalni arra, hogy a nyilvánosságra hozott adatbázisban szereplő további személyek adatai hitelesek.



- Hirdetés -