Újabb nemzetközi megmérettetés előtt áll Sztanó György. A szentesi erőemelő hat hét múlva Bahreinbe utazik, ahol a parafekvenyomó-világbajnokságon szeretné megmutatni erejét. Célja nem kisebb, mint egy új országos rekord felállítása és az előrelépés a világranglistán.
A sportoló arról számolt be, hogy teljes erőbedobással folytatja a felkészülést. Az edzések középpontjában az erőnlét fejlesztése és a világbajnoki szereplés áll, ahol szeretné megdönteni az eddigi magyar rekordot.
A verseny megrendezése körül ugyanakkor bizonytalanságot jelent a közel-keleti helyzet. Sztanó György elmondta, hogy folyamatos kapcsolatban állnak a versennyel kapcsolatos bizottsággal és a helyi vezetőséggel, így minden esetleges változásról időben értesülnek.
„Addig is nincs más hátra, mint dolgozni tovább, koncentrálni a célokra, és minden edzésen kihozni magamból a maximumot!” – fogalmazott a szentesi sportoló.
Sztanó György megköszönte támogatóinak a biztatást, és hangsúlyozta, hogy a bizonytalanság ellenére sem vesz vissza a tempóból. A világbajnokságig hátralévő heteket kemény munkával szeretné tölteni.
Üzenetét jól ismert jelmondatával zárta: „Nincs lehetetlen, csak tehetetlen!”
- Hirdetés -
