Kék Hírek Kistelek

Halálos ittas baleset Kistelek közelében: vádat emeltek a sofőr ellen

Vádat emelt a Szegedi Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki a vád szerint ittasan vezetve okozott halálos közlekedési balesetet Kistelek közelében. Az autóban utazó nő a helyszínen életét vesztette.

A vádirat szerint a férfi 2025 nyarán személyautójával közlekedett, amikor erősen ittas állapota miatt egy kanyarban lesodródott az útról. A jármű a baleset során átfordult.

Az autó utasa, egy nő nem használta a biztonsági övét, és a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életét vesztette.

A Szegedi Járási Ügyészség a sofőrt halált okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettével vádolja. Az ügyészség indítványa szerint, ha a vádlott beismeri bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, 4 év 6 hónap szabadságvesztésre, valamint végleges hatályú közúti járművezetéstől eltiltásra ítélhetik.

Az ügyben a végső döntést a Szegedi Járásbíróság hozza meg.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Öt percig tartott a menekülés – villámgyorsan elfogták a szentesi betörőt

cs3-szerkeszto

Őrizetbe vettek egy emberkereskedelemmel gyanúsított szatymazi férfit

cs3-szerkeszto

Több száz madártetemet találtak egy Csongrád-Csanád megyei tanyán

cs3-szerkeszto

Feltekerték a hangulatot a kisteleki pumpapályán

cs3-szerkeszto

Kigyulladt egy autó Balástya térségében

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence barátja kezdeményezhette a brit királyi udvarban található magyar lovak hazahozatalát

cs3-szerkeszto

Milliárdos fejlesztéseket köszönhetünk a Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzatnak

cs3-szerkeszto

Több mint négyszáz kutyatartó vett részt a kisteleki ebösszeírásban

cs3-szerkeszto

Aludj el szépen, kis Bencus – olvasói mese a képviselőről, aki minden létező forrást elbukott

cs3-szerkeszto