Belföld

Orbán Viktor: Ha nem indul be a gazdasági kormányzás, bekövetkezhet Magyarország ötödik kifosztása. Nekünk a szabadság széles koalícióját kell felépítenünk

Az országgyűlési választási vereség óta először mondott beszédet Tusványoson Orbán Viktor. A Fidesz elnöke szerint a demokrácia és a jogállam felszámolása a kizárólagos hatalomgyakorlás felszámolása érdekében történik, ami bűncselekmény. A volt miniszterelnök szerint a politika természete olyan, hogy aki a szabadságellenes politikát hozta, az is viszi, és ez így lesz a Tiszával is. Úgy látja, a Fidesznek ma az a dolga, hogy szolgálja és kiszolgálja a nemzeti ellenállást, amelynek célja a szabadság helyreállítása.

Két rendszerváltó személy fog előadást tartani. Az ő személyük igazolja, hogy voltunk mi már nehezebb helyzetben, de meg tudtuk oldani. Ők nem a meghátrálás emberei – jelentette ki bevezetőjében Németh Zsolt a székelyföldi Tusnádfürdőn. A politikus kiemelte,

Tusványos nem ellenzéki rendezvény, de mindenkit szívesen látnak rajta, amennyiben képes a kultúrált párbeszédre. 

A Fidesz képviselője köszönetet mondott rendezvény megtartásáért a szervezőknek a támogatóknak a kitartásukért.

Kegyelem néktek és békesség Istentől – köszöntötte az egybegyűlteket Pál apostol szavaival Tőkés László. A református püspök két hírt emelt ki a közelmúltból. Az első, két székelyföldi labdarúgócsapat is szerepel Románia első ligájában Sepsiszentgyörgy és Csíkszereda. Azonban a rosszabb hír, hogy Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei főapátot kilakoltatták, Tőkés László azonban mindezek ellenére is jó hírnek nevezte, hogy a hívek továbbra is egy emberként állnak ki a főapát mellett.

Ismét eltörölnék a múltat

A református püspök azt is felidézte, hogy 

a „Merjünk kicsik lenni” szlogen helyett az elmúlt 16 év kormánya Trianon jóvátételére vállalkozott. Ezzel szemben a Tisza-kormány által végrehajtott alaptörvény módosítás kommunista módszer.

Mint fogalmazott, ismét a múlt eltörlésére tesznek kísérletet.

Márton Áron erdélyi püspök születésének 130. évfordulója alkalmából a Gyulafehérvári érsekség emlékévet hirdetett a püspök emlékére. Ő volt az „A legnehezebb időkben is hűséges maradt az evangéliumi értékekéhez, következetesen kiállt Isten népéért, az emberi méltóságért és a lelkiismereti szabadságér – idézett Kovács Gergely Gyulafehérvári érsek leveléből Tőkés László, hozzátéve, hogy 

Erdély püspöke, Márton Áron nem volt hajlandó véka alá rejteni politikai meggyőződését, hanem azzal együtt szolgálta egyházát és hazáját.

Számvetés

A református püspök ezekután az erdélyi magyar református közösség adatai alapján vont mérleget. Mint felidézte, az elmúlt évben 4978 temetésvolt és 2095 keresztelésre került sor. Ezzel, 2883-mal több volt az elhunytak száma, mint a megkeresztelteké – emelte ki. A református egyház létszáma évtizedenként százezer hívővel lett kevesebb, de a katolikus egyház és többi felekezet körében is hasonló fogyatkozás mutatkozott az elmúlt években. 

“A felsorolt adatok alapján, az egymillió fő körülire csökkent romániai magyarság az európai unió veszélyeztetett népei közé tartozik”

– szögezte le Tőkés László. Mint kiemelte, Erdélyt gyakran jellemzik multikulturális térségként, valójában ez a sokszínűség nagyrészt már a múlté 106 évvel a trianoni békeszerződés után, mivel számos közösség elvándorolt.

A szászok és svábok, szinte teljesen elvándoroltak, a magyarság pedig az erőszakos asszimiláció és a mobilitásnak nevezett elvándorlás veszélyével néz szembe. Emellett a románián belül magyar kisebbség önrendelkezésének hiányát is abszurdnak állapotnak nevezte.

Orbán Viktor: Változtatnunk kell!

Az idei különleges alkalom, ugyanis 16 év után ellenzéki politikusként kaptam meghívást – vette áta  szót Orbán Viktor. Az egykori kormányfő kifejtette, a jövő megértéséhez mostanáig mindig abból indultak ki, hogy a Fidesz-KDNP volt a kormányon, miközben a világ egyre kaotikusabb hellyé vált. 

“Ezen a módszeren most változtatnunk kell, ugyanis a magyar helyzet megértésre, elemzésre szorul, a hangsúly pedig a világról visszakerül Magyarországra és a Kárpát-medencére”

– jelentette ki Orbán Viktor. A Fidesz elnöke hozzátette, cél, hogy hazánk továbbra is magyar ország maradjon. 

Határa csak az országnak van, a nemzetnek nincs – emelte ki a volt miniszterelnök. A magyar belpolitikai helyzet kapcsán Orbán Viktor kiemelte: 

“A tényeket ismerjük, személyre szabott, visszamenőleges hatállyal, az ellenzék erősebbik felét eltiltották a választásoktól, ezzel pedig felszámolták a demokráciát.”

A Tiszának Venezuela lett a minta

Orbán Viktor elmondta, láthattunk már Magyarország történelmében analógiát a jelenlegi helyzet kapcsán, amely nyomokban a Rákosi korszakot idézi. Majd felidézte, hogy 

az elmúlt időszakban folytatott nem hivatalos amerikai tárgyalásai során, tárgyalófelei elmondták neki, hogy Dél-Amerikában, Venezuelában működnek hasonló rendszerek.

 Először ott is eltávolították a Maduro pártjához nem tartható köztisztviselőket. Ma Magyarországon bizottságok kérdeznek meg köztisztviselőket és azt kérdezik, szereted-e a miniszterelnököt? – idézte fel ennek kapcsán Orbán Viktor. Dél-Amerikában az ellenzéki képviselőket megfosztották a szavazati joguktól és büntető eljárásokat indítottak velük szemben, betiltották az ellenzéki pártokat, házkutatásokat, hatósági lefoglalásokat tartottak a rendszer ellenségeivel szemben – sorolta a volt kormányfő. 

“Adóhatósági eljárások, homályos vádak, jogorvoslat nélküli tisztázatlan eljárások – pontosan ilyen rendszer épül Magyarországon. Magyarország az új Venezuela, csak olajvagyon nélkül”

 – szögezte le a miniszterelnök.

Önkényuralom épül brüsszeli segítséggel

A mai ÁVH felidézi a kommunizmus állami rendőrségét, ilyet eddig csak a kommunisták, meg Hitler csinált, tudjuk mi lett a vége – folytatta. Orbán Viktor hangsúlyozta, a világban ezt a jelenséget neokommunizmusnak, new age kommunizmusnak, liberális autoriter rendszernek, mások államcsínynek nevezik. 

A volt miniszterelnök azonában az önkény és az önkényuralmi rendszer jelzőknél marad Magyarország jelenlegi új kormánya kapcsán, amely úgy jött létre Magyarországon, hogy Brüsszel támogatta.

Erőszak lehet a vége

Orbán Viktor szerint a most épülő rend elhomályosítja, mi a valós, és mi a hamis. Ez a Facebook kormányzás lényege – jelentette ki a volt kormányfő. Hozzátette, 

hazánkban a választók többsége továbbra is meg van arról győződve, hogy gazdasági eufória van.
“Bosszúkormányzás, aki nincs velünk az ellenünk van. Ez a tiszás kormányzás, aminek a vége mindig erőszak”

 – jelentette ki a volt kormányfő. Kiemelte, a Fidesz leváltása után a Fidesz eltörlése lett a cél, illegitim döntésekkel ellehetetlenítenék a pártot. 

Ellenzéki helyett ellenállási politika jön

A tiszások azt hiszik, hogy az önkényt csak a fideszesek ellen fogják használni. Ugyanakkor tévednek, ez az új hatalom agresszív, erőszakos és visszaél az erejével. Nem egységet próbál teremteni, hanem felforgatja Magyarországot, a társadalmi békét – jelentette ki Orbán Viktor. 

A Fidesz elnöke kijelentette, ellenzéki politika helyett ellenállási politika fog következni. 

Az nem magyar élet, amelyről Brüsszelből döntenek, és amelyet német vígjáték alapján írnak meg, sorskérdéseit pedig Kaliforniában és Lengyelországban állítanak be a Facebook bütykölői – szögezte le Orbán Viktor. Majd pedig kiemelte, sorozatosan fel kell lépni a hazugságok ellen. 

Komoly ára lesz a Facebook-kormányzásnak

“A helyzet az, hogy Magyarországon hónapok óta nincs gazdasági kormányzás. Facebook kormányzás van, és parasztvakítás”

– jelentette ki Orbán Viktor. Kiemelte, miközben a gazdasági bajok itt vannak a kapuban, addig a Tisza-kormány az euró bevezetéséről beszél. 

A volt kormányfő kijelentette, 

az ősszel kezdődő megszorításokat az euró bevezetésével fogják megindokolni. 
Amikor ősszel jönnek a megszorítások, az euróra fognak hivatkozni. Megint hazudnak az embereknek. Ha ez bekövetkezik és továbbra sem lesz gazdasági kormányzás, beütnek a bajok, akkor ahogy szokott lenni, bekopogtatnak az ajtón a külföldiek és azt mondják, van egy megoldási javaslatuk. Akkor a kormány beszorul és bekövetkezhet Magyarország ötödik kifosztása

– vélekedett Orbán Viktor, aki szerint eddig Trianonnal, a második világháború utáni jóvátétellel, majd a Horn-kormány idején és 2002-2010 között már kifosztották az országot. 

“Újra van mit elvinni Magyarországról. Ha valaki ma Budapesten jár és ismeri a nemzetközi pénzügyi élet szereplőinek fizimiskáját, akkor nem lepődik meg, hogy mennyi konzulens, tanácsadó van. Érzik a vérszagot”

 – mondta a volt kormányfő, aki szerint Magyarország 2010 és 2026 között visszaszerezte, amit vissza lehetett. Hozzátette, éppen ezért most lehet mit elvenni Magyarországtól. 

Orbán Viktor ezt követően arról beszélt, 

a Tisza Párt jól hangzó lózungokkal átverte a fiatalokat, akik még nem láttak Magyarországon brüsszeli gazdaságpolitikát folytató, sikertelen kormányt. 
“A magyar fiatalok most fogják először megtapasztalni, hogy egy európai nyomvonalon haladó gazdaágpolitika veszélyes lehet”

– jelentette ki a miniszterelnök. 

Az energiahelyzet kapcsán a Fidesz elnöke kiemelte, az új kormánynak már hónapok óta készülnie kellene az energiahelyzet fokozódására. 

“Az egész világ arra számít, hogy hamarosan nem lehet majd alacsonyan tartani az árakat, és mindenki erre készül, kivéve a magyar kormány”

 – jelentette ki Orbán Viktor.

A valóság a Fidesz és a KDNP pártján áll

Orbán Viktor értékelése alapján csak az utolsó négy évre mondtak nemet a választók, ezért büszkének kell lenni az elmúlt 16 évre. Hozzátette, 

történelmi tény, hogy a magyar jobboldal tette a legtöbbet Magyarországért és határon túli magyarokért. A magyar jobboldal vitte véghez a rendszerváltást, hozta vissza vissza a munka- és az otthonbecsületét, a jobboldal megállította a migrációt és megállította az ország háborúba sodródását.

Orbán Viktor szerint a mostani önkényuralmi rendszernek Magyarországon nincs jövője, ez egy átmeneti jelenség, amely meg fog szűnni. 

“Ez így van mindenhol egész Európában. A kérdés csak az, mikor derül ez ki. A 133 nap utáni első napon fog kiderülni, ez valamikor ősszel várható. Ahogy a 133 nap elmúlt, figyeljék meg, napról napra nőni fog az ellenállás és a szabadság tábora. A politika természete olyan, hogy aki a szabadságellenes politikát hozta, az is viszi. Ez így lesz a Tiszával is. Nem mi hoztuk, ezért apasztani sem mi fogjuk. A dolgunk az, hogy kitartsunk a 2,5 millió szavazónk mellett, akik mindig mellettünk álltak, és akik mellett álltunk mindig”

– mondta, majd megjegyezte, hogy a 2,5 millió szavazó kevés a többséghez. 

“A többséghez szükséges százezreket pedig a valóság fogja idevonzani”

– jelentette ki a miniszterelnök. Hozzátette, 2002 óta alig néhány olyan kormány volt, amely képes volt megtartani a hatalmát, ezért a Fidesznek nincs más dolga, csak fel kell csatlakoznia az európai vonatra. 

“Tanulni kell a hibánkból, ki kell állni az elveink mellet, és küzdenünk kell”

 – jelentette ki Orbán Viktor, egyben leszögezte, 

a Fidesznek teljesen új dolgot kell csinálnia, mint amit az elmúlt 16 évben.
“Bóka János vezetésével bizonyítania kell, hogy ez a mi politikai közösség bármely pillanatban képes a mainál egy osztállyal magasabb színvonalú kormányt kiállítani Magyarország érdekében, mint a jelenlegi. Emellett nem a hatalmi kérdésekkel kell foglalkoznia a pártnak”

 – fogalmazott. Mint közölte, 

a Fidesznek ma az a dolga, hogy szolgálja és kiszolgálja a nemzeti ellenállást, amelynek célja a szabadság helyreállítása, az viszont nem pártkérdés, és nem a jobb vagy baloldal kérdése. A Fidesznek nem pártként, hanem szolgáltató központként, faiskolaként kell funkcionálnia az elkövetkező időben.

 Azt is leszögezte, hogy is ki kell állni azok mellett, akik megszólalnak, és szerinte a politikai közösségnek fel kell vennie a „hullámot”. 

“Sűrű idők jönnek, és mi küzdeni fogunk”

 – zárta beszédét.

Kérdések

A kérdésekre válaszolva elsőként Orbán Viktor elmondta, a sport, vallási és magyar kisebbségi szervezetekért akkor tehetünk a legtöbbet, hogyha minél hamarabb visszavesszük az anyaországot. 

Arra a kérdésre, hogy miért nem vette fel a mandátumát, Orbán Viktor elmondta: 

“a széles, szabadság koalíció létrehozásával kell foglalkozni, miközben a fiatal bajtársaimnak meg kell köszönnöm a parlamenti helytállását.”

Szijjártó Péter BYD-hoz való igazolásával kapcsolatban Orbán Viktor kiemelte, a döntésben ő maga is támogatta a volt külügyminisztert. Micsoda különbség, hogy a kormánytól mész oda, vagy tőlük jössz ide – jegyezte meg. Szerinte 

Szijjártó Péter nagyon sokat fog még tenni Magyarországért.

A volt kormányfő kiemelte, a Tisza-kormány a meghurcolásukkal éppen hőst csinál Hajdú Jánosból, a TEK egykori vezetőjéből, és Hankó Balázs egykori miniszterből.

Az Európai Unió jövőjével kapcsolatban Orbán Viktor kijelentette, “minden ma ismert nemzetközi szervezet, amely nem képes megújítani magát, el fog tűnni, vagy a felismerhetetlenségig átalakul majd”. 

Új helyzet

A hagyományoknak megfelelően szombat délelőtt tartotta meg tusványosi helyzetértékelését Orbán Viktor. A pártelnök Tusványoson rendre széleskörű helyzetértékelést tart, a hazánk és a világ előtt álló kihívásokról egyaránt szót ejt. A beszédek nagy érdeklődésre tartanak számot, azokról a közéletben rendre élénk eszmecsere folyik.

.

A mostani beszédet megelőzően Orbán Viktor bejelentette, hogy a Fidesz elnöksége ellenállási nyilatkozatot fogadott el, amely szerint az alaptörvény 17. módosítása után Magyarország többé nem demokratikus jogállam. Meglátásuk, hogy az önkénnyel szemben minden állampolgárnak jogában áll fellépni. Úgy vélik, ha minél többen emelik fel a hangjukat, annál hamarabb visszatérhetnek a Tisza Párt uralma miatt megszakadt békés, biztonságos és szabad magyar élethez.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Már leállt a gázolaj-értékesítés több magyar benzinkúton – Bajba kerültek a független kutak

cs3-szerkeszto

Az Alkotmánybírósághoz fordultak a Fidesz és a KDNP képviselői a 17. alkotmánymódosítás miatt

cs3-szerkeszto

Több mint százezer hallgató kezdheti meg felsőoktatási tanulmányait ősszel

cs3-szerkeszto

Drogtesztet a politikusoknak! – petíció indult a tiszta közszféráért

cs3-szerkeszto

Szerdától tovább drágulnak az üzemanyagok

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Olyan helyzetben vagyunk, mint a Kádár-rendszer utolsó éveiben

cs3-szerkeszto

Egy hónap se kellett a Tisza hatalmas kudarcához: ma áttörte az üzemanyagár a védett szintet

cs3-szerkeszto

Magyarország destabilizációjára figyelmeztet Schiffer András

cs3-szerkeszto

Mi Hazánk: Kapitány István és a Tisza ne veszélyeztessék a hazai üzemanyag-ellátást!

cs3-szerkeszto