Petíció indult azért, hogy a közszférában dolgozók és a politikusok esetében rendszeres drogtesztet és pszichológiai alkalmassági vizsgálatot vezessenek be. A kezdeményezők szerint a közbizalom megőrzéséhez elengedhetetlen, hogy a közfeladatot ellátók józanok, mentálisan alkalmasak és felelősen végezzék munkájukat.
A kezdeményezés hátterében az áll, hogy a 2026-os választási kampány során egyes jelöltekkel kapcsolatban droghasználatra és pszichés állapotukra vonatkozó gyanúk is felmerültek. A petíció támogatói szerint az állampolgárok joggal várják el, hogy azok, akik közpénzekről, emberéletekről vagy a családok biztonságát érintő döntéseket hoznak, megfeleljenek a legszigorúbb alkalmassági követelményeknek.
A felhívás havi rendszerességű drogtesztet javasol a közszolgálatban dolgozók és a politikusok számára, emellett félévente kötelező pszichológiai alkalmassági vizsgálatot is előírna. A kezdeményezők hangsúlyozzák: ez nem megbélyegzés, hanem a felelős közszolgálat garanciája.
Magyarországnak nem a kábítószerek elfogadtatására, hanem egyértelmű szabályokra és azonos mércére van szüksége. A rendszeres ellenőrzések hozzájárulhatnak egy biztonságosabb, igazságosabb és átláthatóbb közélet kialakításához.
A kezdeményezéshez csatlakozni a petíció aláírásával lehet, IDE KATTINTVA.

- Hirdetés -
