Belföld

Mi Hazánk: Kapitány István és a Tisza ne veszélyeztessék a hazai üzemanyag-ellátást!

„A Tisza kommunikációjával ellentétben vészesen fogy az ország stratégiai üzemanyagkészlete. A Mi Hazánk azonnali és érdemi lépéseket, valamint teljes körű tájékoztatást vár a kormánytól” – írta Szajlai János, a Mi Hazánk energetikai szakpolitikusa.

A politikus emlékeztetett: Kapitány István bejelentette, hogy a felszabadított kőolajkészletet visszatöltötték. Porcher Áron államtitkár írásbeli válaszában szintén azt közölte, hogy „a korábban felszabadított mennyiségek már nem fogynak. A kereskedelmi szereplők közreműködésével április óta zajlik a visszapótlás, és a maximális stratégiai tartalék feltöltöttsége már jelenleg is több mint 80 százalékos.”

A Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség július 9-i adatai azt mutatják, hogy bár a kőolajkészlet feltöltöttsége valóban emelkedett, a benzin- és gázolajkészlet aggasztó mértékben csökkent – jelezte Szajlai.

A politikus azt írta, hogy szakemberek számításai szerint 24 napra elegendő dízel és mindössze 14 napra elegendő benzin áll Magyarország rendelkezésére. A nemzetközi folyamatokat és a világszintű tartalékcsökkenést tekintve nemcsak az üzemanyagárak emelkedésétől, hanem sokkal inkább az üzemanyaghiánytól kell tartani – tette hozzá.

A népszerűség megőrzése a cél?

„Álláspontunk szerint elfogadhatatlan, hogy pusztán a népszerűség megőrzése érdekében félrevezessék a magyar embereket. Elvárjuk, hogy Kapitány István éljen a megkapott felhatalmazással, amelynek szükségességét azzal indokolta, hogy a felelős miniszter rendeleti úton gyorsan és célzottan tudjon reagálni” – jelentette ki Szajlai.

A Mi Hazánk politikusa felszólította a tiszás minisztert, hogy kérjen és adjon tájékoztatást a biztonsági készletek csökkenésének okairól, tegyen lépéseket a visszatöltés felgyorsítására, továbbá ismételten felszólította őt, hogy minimalizálja az Ukrajnába irányuló exportot, és helyezze előtérbe a hazai ellátás biztonságát.

„Álszentnek tartjuk a Fidesz-frakció témához kapcsolódó közleményét, hiszen márciusban, az ő kormányzásuk alatt ugyanez a tendencia érvényesült: a hazai biztonsági készlet ugyanígy vészesen alacsony volt, miközben számukra is a népszerűség és a látszat fenntartása volt az elsődleges” – szögezte le zárásként Szajlai.

.

Forrás: Magyar Jelen



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Újabb váratlan lemondás a Tisza-kormány idején: távozik az országos vízügyi főigazgató

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Magyar Péter brüsszeli elvárásra kiszolgáltatja a magyar gyerekeket a genderlobbinak

cs3-szerkeszto

Záborszky Péter: A vagyonadó végleg ki fogja nyírni a már haldokló magyar startup és közepes vállalkozói életet

cs3-szerkeszto

Ez gyors volt: Lemondott a Tisza-kormány energetikai államtitkára

cs3-szerkeszto

Megszavazta a Tisza: Eltörlik az LMBT-propaganda iskolai tilalmát

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Újkommunista, radikális baloldali gazdasági kormányzás van ma Magyarországon + videó

cs3-szerkeszto

A Tisza-kormány minisztere szerint a csongrádi és szentesi gimnáziumban is csak a „leszelektálódott elit” tanul + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: Visszalép őseim szeretett hazája 50 évet

cs3-szerkeszto

Fél évvel a választás után fontos kérdéseket vet fel Orbán Viktor

cs3-szerkeszto