Belföld

„Cigányok, kapjatok észbe!” – heves reakciókat váltott ki Magyar Péter kijelentése a roma gyerekekről + VIDEÓ!

Komoly felháborodást váltottak ki Magyar Péter parlamenti kijelentései, amelyekben az azonos nemű párok örökbefogadásának kérdését a roma gyermekek helyzetével kapcsolta össze. A kormányfő szavaira több roma közéleti szereplő és véleményvezér is élesen reagált, miközben a közösségi médiában kommentelők tömege bírálta a megszólalást, amely sokak szerint sértő általánosításokat tartalmazott.

Hangos felzúdulást okoztak a közösségi médiában Magyar Péter hétfői kijelentései. Mikor Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke arról kérdezte a kormányfőt a parlamentben, hogy az azonos nemű párok fogadhatnak-e örökbe, a miniszterelnök valamiért a cigány gyermekekről kezdett beszélni. – Van nagyon sok örökbefogadásra váró roma gyermek, (…) és senki nem akarja őket örökbe fogadni. Lehet lennének olyan azonos nemű párok, akik viszont igen. Jézust most hagyjuk – fogalmazott Magyar.

Nagy vihart kavart Magyar Péter kijelentése

Ezt követően több, roma ügyekben rendszeresen megszólaló véleményvezér is reagált 

“Na ilyenkor mi van tiszás cigányok? Toroczkai kérdésére jött a szokásos terelő, érzelmeket manipuláló, demagóg válasz. Ebből mire következtetsz? Erre szavaztál, ugye? Áradjon!”

– így adott hangot felháborodásának a közéleti ügyekkel foglalkozó Facebook-oldalán Karácson Zoltán. 

.

Hasonlóan indulatos válasz érkezett Magyar Péter szavaira Horváth Krisztiántól. – Jézust ne hagyjuk. Kettő: Petya, hagyd békén a cigány gyerekeket. Ne akard őket melegekhez, egynemű párokhoz kiszervezni, jó? Cigányok, ti meg kapjatok észbe, lépjetek már ti is! Megbolondult mindenki? És csak a cigány gyerekekről beszélt, hallottátok? – fakadt ki az influenszer.

Figyelemre méltó, hogy a videó alatt villámgyorsan közel kétezer komment jelent meg, amelyek jelentős részében Magyar Pétert kérték számon a facebookozók. 

Számos kommentelő fejezte ki az aggodalmát az érintett gyerekek sorsa kapcsán:

 „Ébresztő emberek! Ez már nem játék! A gyerekeinkről van szó!”, vagy „Szerencsétlen gyerekek. Nincs elég bajuk az árvaságukkal, adjunk még egy púpot is a hátukra!”. Többen csak egy-egy tömör megjegyzésben adtak hangot frusztrációjuknak: „Ez a tiszás ámokfutás egyre borzalmasabb!” – fakadt ki egy kommentelő.

Egy másik felhasználó még ennél is egyértelműbben jelezte aggályait: 

„Hallottam érdekes dolgokat a svájci melegekről, akik harmadik világbeli gyerekeket fogadnak örökbe. Természetesen leginkább azonos nemű gyerekeket. Ez egy p.dofil maffia”. 

Horváth Krisztián videóját több ismert közéleti szereplő is megosztotta, köztük Skrabski Fruzsina és Szarvas Szilveszter.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Eddig bírták: 4 helyettes államtitkár és 1 államtitkár is távozik a kormányból

cs3-szerkeszto

Vizsgálatot indít a NAIH az ügynökakták ügyében –sérelemdíjat is követelhetnek az érintettek

cs3-szerkeszto

Lannert Judit ellen tüntetnek ma a diákok, elegük lett a megszegett ígéretekből

cs3-szerkeszto

Szégyenletes botrány az ügynökadatbázis körül – egy ilyen „hiba” nem maradhat következmények nélkül 

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor: Ki és milyen szempontok alapján választotta ki az új tankerületi vezetőket?

cs3-szerkeszto

Óriási a csalódás, a bizonytalanság – érkeznek a szakszervezetek reakciói a Tisza költségvetésére

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor közzétette a hivatalos dokumentumokat: ilyen titkosszolgálati eszközöket vetettek be ellenük + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Újabb közbeszerzési megbízást kapott az osztrák Swietelsky, ezúttal a Liszt Ferenc repülőtéren

cs3-szerkeszto

Áragggyon! A Tisza csendben eltünteti a Magyar Falu Programot!

cs3-szerkeszto