A ballagások időszakát éljük, és országszerte egymás után búcsúznak az óvodák nagycsoportosai. Nem volt ez másként Bakson sem, ahol ünnepi hangulat, mosolyok és könnyes pillanatok kíséretében búcsúztatták el az iskolába készülő gyermekeket.
A Faluházba érkező családokat az alkalomhoz illő, romantikus mesevilág fogadta, amely már az első pillanattól megteremtette az ünnep meghitt hangulatát. A hozzátartozók egy színvonalas mesejátékot láthattak a nagycsoportosok előadásában, amelyben a zene, a tánc és a színház varázsa fonódott össze.
A kis előadók egy különleges történet segítségével a világ különböző földrészeire kalauzolták a közönséget. Táncaikon és viseleteiken keresztül megelevenedtek a különböző kultúrák, miközben a romantikus mese szálai végig összekötötték a látottakat. A gyermekek magabiztosan és nagy lelkesedéssel álltak színpadra, produkciójuk pedig méltán aratott vastapsot.
Az előadás végén különleges meglepetés várta a családokat. A színpadon apa–lánya, valamint anya–fia tánc elevenedett meg, amely nemcsak megható, hanem rendkívül kedves és szimbolikus gesztus is volt. A közös táncok a családi kötelékek erejét, a szeretetet és az összetartozást hirdették, sokak szemébe könnyeket csalva.
A búcsú percei talán akkor váltak igazán kézzelfoghatóvá, amikor a „Miénk a Grund” című dal első hangjaira előléptek a gyermekek a színfalak mögül. A közös koreográfiában megelevenedett az óvodai élet minden szépsége. A játszótér, a közös játékok, a barátságok, az összetartozás érzése és azok az utolsó ölelések, amelyek egy korszak lezárását jelentették.
A tarisznyák átadását követően Búzáné Huszka Ildikó főigazgató-helyettes búcsúzott a ballagó óvodásoktól, útravaló gondolatokkal és szeretetteljes jókívánságokkal kísérve őket az iskolás évek felé vezető úton.
Ezt követően Búza Zsolt, Baks polgármestere köszöntötte a gyermekeket és családjaikat. A képviselő-testület tagjaival közösen ajándékokat adtak át a leendő kisiskolásoknak, emlékezetessé téve ezt a különleges napot.
A zene végig kísérte az egész ünnepséget, így méltó keretet adott a búcsú minden pillanatának. Az utolsó, talán legszebb momentum akkor érkezett el, amikor az óvónők és a dajka nénik jelképesen útjukra engedték a gyermekeket. Egy-egy szál virágra kötött szalag segítségével búcsúztak tőlük, kifejezve mindazt a szeretetet, gondoskodást és figyelmet, amelyet az elmúlt évek során kaptak. A baksi ballagó óvodások számára most egy új fejezet kezdődik. Az óvoda biztonságos, szeretettel teli világa mögöttük marad, emlékei azonban elkísérik őket az iskolába vezető úton.
FOTÓK:
- Hirdetés -



















