Aktuális

Kistelek ismét összehozta a térség legkicsibbjeit – sikeres szezonzárás az Intézményi Bozsik Programban

Nagyszabású záróeseménnyel ért véget az idei tanév Intézményi Bozsik Programja, amelynek ismét Kistelek adott otthont. A programsorozat két fesztiválhelyszíne a kisteleki Sportcsarnok és a KITE pálya volt, ahol a gyerekek korosztályonként – 0., 1., 2. és 3. korcsoportban 4 alkalommal vettek részt az eseményeken.

A rendezvény különlegessége és egyik legfontosabb értéke, hogy a benevezett intézmények gyermekei igazolás nélkül is részt vehetnek a programban. Az Intézményi Bozsik Program célja ugyanis nem az eredmény vagy a helyezések, hanem a labdarúgás megszerettetése, a mozgás öröme és a sportolási lehetőség biztosítása minden gyermek számára. A mérkőzéseken nem hirdettek győztest vagy helyezéseket, hanem minden résztvevő egyformán fontos, mindenki tiszta lappal indulhatott.

A tanév során a környező települések – többek között Baks, Ópusztaszer, Balástya, Szatymaz és Kistelek – óvodáiból és általános iskoláiból érkeztek a fiatal sportolók. A gyerekek 10–15–20 perces mérkőzéseken mutathatták meg ügyességüket, miközben új barátságokat köthettek, megismerhették egymást és megtapasztalhatták a csapatsport közösségformáló erejét.

Az idény záróeseményén közel 120 gyermek vett részt az említett korosztályokból, ami jól mutatja a program népszerűségét és fejlődését.

Dancsok Csaba, a Bozsik Program koordinátora is eredményesnek értékelte az idei szezont. Elmondta, hogy a tavalyi évhez képest több gyermek és több intézmény kapcsolódott be a programba, ami egyértelmű visszajelzés arra, hogy egyre nagyobb az igény a szervezett utánpótlás-sportolásra a térségben. Hozzátette: már ilyen fiatal korban is több gyermek kitűnt tehetségével és hozzáállásával.

Kiemelendő Kistelek szerepe is, hiszen a város nemcsak helyszínt biztosított az eseményeknek, hanem valódi összefogó ereje volt a térség sportéletének. A KITE pálya és az edzői segítség jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a környező települések gyermekei rendszeresen találkozhassanak, sportolhassanak és közösen élhessék át a futball örömét. A program kiváló példa arra, hogyan lehet a sporton keresztül közösséget építeni, milyen csapatban együttműködni, mennyire fontos a csapat egysége és összetartása már ilyen fiatal korban is, ami alapja lehet a későbbi csapatjátéknak.

FOTÓK:



- Hirdetés -