Csongrád Sport

Forgalomkorlátozásokra kell számítani a félmaraton miatt Csongrádon

Május 10-én rendezik meg az 5. Fussuk le! Félmaraton Fesztivált Csongrádon, amely miatt a város több pontján ideiglenes útlezárásokra és forgalomkorlátozásokra kell számítani. A szervezők a lakosság türelmét és fokozott figyelmét kérik a verseny zavartalan és biztonságos lebonyolítása érdekében.

A tájékoztatás szerint a Kossuth tér egyes szakaszait már vasárnap reggel 7 órától lezárják, míg délelőtt a Szentháromság tér, a Csemegi Károly utca, valamint a Justh Gyula és a Szent György utca egyes részei is érintettek lesznek. Több helyszínen részleges korlátozásokat vezetnek be, így a Táncsics utcában, a Gőzhajó utcában, valamint a Tisza-gát és a Kisrét környékén is lassabb közlekedésre kell készülni.

Kiemelt rendőri irányítás lesz érvényben a Kis-Tisza és a Hársfa utca kereszteződésében, ahol 10 és 10:45 között jelentős torlódás várható. A szervezők azt javasolják, hogy a belvárosban lehetőség szerint gyalogosan vagy kerékpárral közlekedjenek az autósok helyett.

A Fussuk le! Sportegyesület vezetősége megköszönte a csongrádiak türelmét és együttműködését, egyben arra biztat mindenkit, hogy szurkoljanak közösen a félmaraton résztvevőinek.

.

TELJES ÚTZÁR ÉS MEGÁLLÁSI TILALOM

Az alábbi szakaszokon a járműforgalom szünetel, és tilos a várakozás:

IdőtartamÉrintett útszakasz
07:00 – 14:00Kossuth tér (Gimnázium és az Iskola utca közötti szakasz)
09:00 – 11:15Kossuth tér és Szentháromság tér (Iskola u. – Csemegi u. között), valamint a Csemegi Károly utca
10:00 – 13:00Justh Gyula utca (Kis-Tisza u. – Szent György u. között) és a Szent György utca

RÉSZLEGES KORLÁTOZÁSOK

Az alábbi területeken lassabb haladásra, szakaszos indításra és korlátozott behajtásra kell számítani:

  • 09:15 – 11:30: Táncsics utca és Gőzhajó utca.
  • 10:00 – 13:30: Tisza gát, Kisrét, valamint a Kis-Tisza utca.

KIEMELT RENDŐRI IRÁNYÍTÁS

A Kis-Tisza és a Hársfa utca kereszteződésében rendőri forgalomirányítás lesz érvényben.

Figyelem: 10:00 és 10:45 között ezen a csomóponton jelentős torlódás várható. Kérjük, amennyiben tehetik, kerüljék el ezt az útszakaszt az említett időpontban!



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Csongrádról Lengyelországba viszi a magyar dallamokat a Seres Family Zenekar

cs3-szerkeszto

Fociláztól volt hangos a szentesi Klauzál, elrajtolt az Apróka Kupa!

cs3-szerkeszto

Összefogtak a négylábúakért a csongrádi óvodások – rengeteg adomány gyűlt össze a menhely lakóinak

cs3-szerkeszto

Csongrádi és kisteleki középiskola is csatlakozott a Cselekvő emlékezet programhoz – megkezdődött a hadisírgondozás

cs3-szerkeszto

A tenger titkait kutatták a csongrádi gimnazisták – országos versenyen remekeltek a Batsányi diákjai

cs3-szerkeszto

Robotok, automatizált gyártás és karrierlehetőségek – a MARS gyárában jártak a csongrádi Sághy diákjai

cs3-szerkeszto

Országos rekordot döntene Bahreinben a szentesi erőemelő

cs3-szerkeszto

Lengyel kutatók vizsgálták a különleges csongrádi szarvasgomba-ültetvényt 

cs3-szerkeszto

70 éve a szabadságért harcoltak – ünnepi megemlékezésre készül Csongrád

cs3-szerkeszto