Szentes

A büntetés súlyosítását indítványozza az ügyészség a szentesi halálos kutyatámadás ügyében

Az első fokon kiszabott büntetés súlyosítását indítványozza a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség azzal a szentesi férfivel szemben, akinek kutyái két járókelőt támadtak meg az utcán és egyikük halálát okozták – tájékoztatott Lajkó Szilvia szóvivő.

Az első fokú ítélet szerint az elkövető kertes házának udvarán tartotta kutyáit, amelyek nem rendelkeztek oltással, azonosító csippel, ápolatlanok voltak, a gazdájuk nem foglalkozott velük, holott fajtájuk speciális nevelést, odafigyelést igényelt volna. A 2021. augusztus 20-i tűzijáték a kutyákat felingerelte, és az állatok kijutottak az utcára, ahol a hajnali órákban megtámadtak egy hazafelé tartó gyalogost, majd később egy arra kerékpárral közlekedő idős hölgyet. A gyalogos a támadás következtében a helyszínen életét vesztette, míg az idős hölgy nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A Szegedi Törvényszék az állatok gazdáját gondatlanságból elkövetett emberölés és gondatlanságból elkövetett testi sértés vétsége miatt két év öt évre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte.

Az első fokú ítélet nem jogerős, az ügyészség súlyosítás, hosszabb tartamú és végrehajtandó szabadságvesztés kiszabása, míg a védelem felmentés, illetve enyhítés érdekében jelentett be fellebbezést.

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint mivel az elkövető nem tartott be az alapvető, a biztonságos állattartásra vonatkozó normákat, az eljárás során nem tanúsított megbánást, nem kért bocsánatot az áldozatoktól, illetve a családtagjaiktól, a kiszabott büntetés aránytalanul enyhe, annak lényeges súlyosítása indokolt.

Az ügy másodfokon a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik – áll a közleményben.

.

Borítókép: illusztráció



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Változik a vérvételi ellátás rendje a szentesi kórházban

cs3-szerkeszto

Baranyi László: Bármely folyó árad is, az árhullám bizonyos idő után levonul!

cs3-szerkeszto

Ma indul a szezon, újra kinyit a Krimó Szentesen

cs3-szerkeszto

Kiemelkedő helyen végeztek a szentesi Horváth Mihály Gimnázium diákjai a Hungarikum Vetélkedőn

cs3-szerkeszto

Szentesi és csongrádi diákokat is díjaztak a „Tankerület Büszkesége” ünnepségen

cs3-szerkeszto

Csongrádon szerezte be, Szentesen árulta a drogot a család, akik ellen most vádat emeltek

cs3-szerkeszto

Hármas karambol történt Szentesen, tűzoltók és mentők is érkeztek a helyszínre

cs3-szerkeszto

Szentes polgármesterét is elzavarná Magyar Péter

cs3-szerkeszto

Szentesi és csongrádi diákjait is díjazta a HSZC

cs3-szerkeszto