Maszkos busók, sokác viseletek és jókedvű télűzés töltötte meg Bokros utcáit szombaton: idén is megrendezték a már hagyománnyá vált busójárást, amely nemcsak a telet, hanem a borongós hangulatot is messzire űzte a településről.
A rendezvény ötlete Gellért Márta nevéhez kötődik, aki 2018-ban tért vissza Mohácsról Csongrádra. „Mohácson természetes része az életnek a busójárás, és amikor Bokrosra kerültem, az jutott eszembe, milyen jó lenne ezt a télűző népszokást itt is megismertetni a gyerekekkel” – idézte fel a kezdeteket. Az első alkalommal kollégáival és tanítványaival együtt szervezte meg az eseményt: a lányok sokác viseletben, a fiúk ijesztő busómaszkokban vonultak végig a településen.
A kezdeményezés akkora sikert aratott, hogy a rendezvény azóta is minden évben visszatér – a járvány miatti kényszerszünetet leszámítva. „Úgy tűnik, a busók mindig jó időt hoznak magukkal” – jegyezte meg mosolyogva Gellért Márta, utalva arra, hogy volt már olyan év is, amikor 15 fokos melegben zajlott a felvonulás.
A bokrosi busójárás mára túlmutat a helyi kereteken: nemcsak a környékbeli településekről, hanem Szentesről, Kiskunfélegyházáról is érkeznek résztvevők és látogatók. A szervezők szerint a rendezvény igazi közösségi élmény, amely elsősorban a gyerekeknek szól, de a családokat is összehozza.
Bokroson a busójárás a szüreti felvonulás mellett mára a település egyik legfontosabb hagyományőrző eseményévé vált. „Örülök, hogy sikerült egy olyan hagyományt teremteni, amely továbböröklődik, és évről évre egyre több embert mozgat meg” – fogalmazott a rendezvény kitalálója. A busók tehát idén is elvégezték dolgukat: a telet elűzték, a közösséget pedig ismét összehozták.
GALÉRIA:
- Hirdetés -






































