Külföld

Háborúra készülnek: 10 évvel emelik a brit tartalékosok felső mozgósítási korhatárát

Tíz évvel emelik a brit fegyveres erők tartalékosainak felső mozgósítási korhatárát az esetleges háborús veszély esetén bevethető állomány létszámának bővítése érdekében.

A londoni védelmi minisztérium csütörtöki ismertetése szerint az erről szóló jogszabálytervezet a fegyveres erőkről szóló törvény módosítási javaslataként kerül a parlament elé.

A módosítás célja a stratégiai tartalékos állomány – vagyis a fegyveres erők egykori tagjai alkotta tartalékos alakulatok – megerősítése, a tartalékosok szakképesítéseinek és tapasztalatainak hasznosítása esetleges jövőbeni válságidőszakokban – fogalmaz csütörtök esti tájékoztatásában a védelmi tárca.

A tervezet egyik legnagyobb horderejű elemeként a jelenlegi 55 évről 65 évre emelik a katonai szolgálatra behívható veteránok felső korhatárát.

Szerepel a módosítási javaslatban az is, hogy mindhárom fegyvernem – a szárazföldi hadsereg, a királyi légierő (RAF) és a királyi haditengerészet – esetében összehangolják azt az időszakot, amelyben a tartalékosok mozgósíthatók, annak érdekében, hogy a fegyveres erők egészét egyszerre lehessen megerősíteni és kiegészíteni a tartalékos állomány tagjaival.

A csütörtökön ismertetett módosítási indítvány mindemellett az eddigieknél alacsonyabban jelöli ki azt a fenyegetettségi szintet, amelynek kialakulása esetén kezdeményezhető a tartalékosok behívása. A javaslat megfogalmazása szerint a tartalékos állomány mozgósítását már “háborús veszélyre utaló előkészületek” észlelése esetén is el lehet majd rendelni.

A mozgósításra a jogszabály jelenlegi meghatározása szerint “országos szintű fenyegetettség, nagyarányú veszélyhelyzet, vagy a Nagy-Britanniát érő támadás” esetén lehet parancsot adni.

Paul Griffiths altábornagy, a brit fegyveres erők egyesített készenléti műveleti parancsnokságának vezetője a védelmi minisztérium csütörtöki tájékoztatásához fűzött nyilatkozatában kiemelte: biztosítani kell a fegyveres erők számára a megfelelő létszámot és szakképzettséget a Nagy-Britanniát érő, erősödő fenyegetettség elleni fellépéshez.

A munkáspárti brit kormány már tavaly nyáron előterjesztette új nemzetbiztonsági stratégiáját.

Az 55 oldalas dokumentum szerint, amelyet Keir Starmer miniszterelnök ismertetett júniusban a londoni alsóházban, növekszik a valószínűsége az olyan előre nem látott fenyegetettségek kialakulásának, amelyekkel szemben Nagy-Britanniának fegyveres erőt kell alkalmaznia.

Starmer az átfogó stratégiai tanulmányhoz fűzött előszavában közölte: ebben a helyzetben a brit kormány kötelezettséget vállal arra, hogy 2035-ig a hazai össztermék (GDP) 5 százalékára emeli a nemzetbiztonságra fordított költségvetési kiadásokat.

.

Borítókép: illusztráció



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Migráns rendezett vérfürdőt Hódmezővásárhely testvérvárosában

cs3-szerkeszto

Európai Uniós Ügyek Minisztériuma: családonként 1,3 millió forint lenne az ukrán pénzügyi igények teljesítése

cs3-szerkeszto

Amerikai miniszter: New Yorkban vádat emeltek Nicolás Maduro és felesége ellen

cs3-szerkeszto

Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában

cs3-szerkeszto

XIV. Leó: Jézus születése a remény szavát, a talpraállás erejét, a jóságot képviseli

cs3-szerkeszto

Elhunyt Chris Rea, legendás rockzenész

cs3-szerkeszto

Több ezer gazda tüntet Brüsszelben az EU-Mercosur megállapodás ellen

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: nem lesz napirenden az orosz zárolt vagyon kérdése az EU-csúcson

cs3-szerkeszto

A jobboldali recept Latin-Amerikában is működik: Chilében is győzött a konzervatív jelölt

cs3-szerkeszto