Belföld

Varga-Bajusz Veronika: 10 százalékkal emelkedik a szakképzésben dolgozó oktatók bére

Új fejezet nyílik a magyar szakképzés történetében, ugyanis 10 százalékkal emelkedik a szakképzésben dolgozó oktatók bére – közölte Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára a Facebook-oldalán közzétett videójában.

Varga-Bajusz Veronika kifejtette: ez már az ötödik béremelés 2020 óta, és az eredmények magukért beszélnek, hiszen az oktatók bére két és félszeresére nőtt az elmúlt években.

Ma már elmondható, hogy a szakképzésben dolgozó oktatók megbecsült, versenyképes jövedelemért dolgoznak – fogalmazott, hozzátéve, hogy a legalacsonyabb bér 775 ezer forint, az átlagos havi bér pedig közel 890 ezer forint.

Kiemelte: az intézkedés több mint 24 ezer oktatót érint, és a kormány 32 milliárd forintos forrást biztosít a szakképzés további erősítésére.

“Mert mi világosan látjuk, hogy a sikeres szakképzés három erős pilléren áll: modern intézményeken, motivált diákokon és megbecsült, elkötelezett oktatókon” – fogalmazott.

Az államtitkár kiemelte: 

ez a béremelés befektetés Magyarország jövőjébe, abba a jövőbe, ahol a szakképzésben dolgozók biztonságban, megbecsülve és hosszú távon elkötelezetten végezhetik a munkájukat.

Szakképzés, biztonság, megbecsülés – ez Magyarország útja” – jelentette ki Varga-Bajusz Veronika.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Vonattal, lóháton és gyalogosan is mennek a zarándokok Csíksomlyóra, medvehajtást is tartottak a helyszínen

cs3-szerkeszto

Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor bejelentette: megalakul a Védvonal, véget vetnek a liberális terrornak

cs3-szerkeszto

Benyújtotta a Tisza az Alaptörvény Orbán Viktorra szabott módosítását

cs3-szerkeszto

Megszűnt a tilalom az ukrán termékek behozatalára

cs3-szerkeszto

Elhunyt Scherer Péter, Jászai Mari-díjas színész 

cs3-szerkeszto

Magyar Péter: Be kell fizetniük a szolidaritási adókat az önkormányzatoknak

cs3-szerkeszto

Bóna Szabolcs: Tarthatatlan, hogy az állam térítse meg az aszálykárokat!

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: mától liberális kormány vezeti Magyarországot

cs3-szerkeszto