Külföld

Amerikai miniszter: New Yorkban vádat emeltek Nicolás Maduro és felesége ellen

Az Amerikai Egyesült Államok sikeresen végrehajtott egy nagyszabású támadást Venezuela és vezetője, Nicolás Maduro elnök ellen, akit feleségével együtt elfogtak és repülővel elszállítottak az országból – írta a Truth Social internetes közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök szombaton.

A bejegyzés szerint a műveletet az amerikai rendfenntartó szervekkel együttműködésben hajtották végre.

Az elnök azt is írta, hogy a történtekről szombaton sajtótájékoztatót tart floridai rezidenciáján, Mar-a-Lagóban.

A The New York Times című lapnak nyilatkozva Donald Trump azt mondta, a hosszú, gondos és jó tervezésnek tulajdonítható a szombati akció sikere. “Briliáns művelet volt” –vélekedett.

Az amerikai külügyminisztérium szombaton arra szólította fel a Venezuelában tartózkodó amerikai állampolgárokat, hogy tartózkodjanak védett helyen. 

Az Egyesült Államok kolumbiai nagykövetsége által kiadott figyelmeztetésben egyben arra kérték az amerikai állampolgárokat, hogy a jelen helyzetben ne utazzanak Venezuelába.

Az amerikai külügyi tárca már decemberben arra szólított fel minden amerikai állampolgárt, hogy sürgősen hagyja el Venezuelát. Caracasban az Egyesült Államok 2019 óta nem működtet diplomáciai képviseletet.

Venezuela kormányzata elítélte az amerikai katonai támadást, “nagyon súlyos katonai agressziónak”, valamint “imperialista agressziónak” minősítette.

A caracasi kormány közleménye szerint az amerikai katonai művelet egyetlen célja Venezuela stratégiai forrásainak, elsősorban olaj- és ásványkincseinek megszerzése volt.

A venezuelai hivatalos közlemény szerint Caracasban “polgári és katonai” létesítményeket érintett a támadás, miközben Miranda, Aragua és La Guaira szövetségi államok is célpontok voltak.

Helyszíni beszámolók szerint Venezuela fővárosában az éjszakai órákban több robbanást lehetett hallani, és alacsonyan szálló repülőgépeket láttak.

New Yorkban vádat emeltek Nicolás Maduro és felesége ellen

Az Egyesült Államokban állítják bíróság elé Nicolás Maduro venezuelai elnököt és feleségét, akik ellen New Yorkban emeltek vádat – közölte Pam Bondi amerikai igazságügyi miniszter szombaton a közösségi médiában.

A miniszter szerint a házaspár “hamarosan az amerikai igazságszolgáltatás teljes erejével fog szembesülni amerikai földön, amerikai bíróságokon”.

Bondi közlése szerint Madurót kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos összeesküvéssel, kokain Egyesült Államokba történő behozatalára irányuló összeesküvéssel, valamint gépfegyverek és robbanóeszközök birtoklásával és erre irányuló összeesküvéssel vádolják. Maduro ellen már 2020-ban vádat emeltek New Yorkban, de az igazságügyi miniszter közlése szerint a vádemelés immár Maduro feleségére is kiterjed, ami újdonságnak számít.

Az igazságügyi miniszter köszönetet mondott Donald Trump amerikai elnöknek, amiért – megfogalmazása szerint – elszámoltathatóságot követelt az amerikai közvélemény nevében, és méltatta az amerikai fegyveres erők szerepét egy olyan műveletben, amely két, általa “nemzetközi kábítószer-kereskedőnek” nevezett személy elfogásához vezetett.

Marco Rubio külügyminiszter a közösségi médiában szombaton megjelent bejegyzésében arra emlékeztetett, hogy az Egyesült Államok Nicolás Madurót nem tartja Venezuela legitim vezetőjének.

Mike Lee republikánus szenátor a katonai művelet bejelentését követően azt jelezte, hogy telefonon beszélt Marco Rubióval, aki arról biztosította őt, hogy nem lesz további katonai akció a dél-amerikai országban.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Horvátországban hétfőtől megkezdődött a fiatalok kötelező katonai kiképzése

cs3-szerkeszto

Robert Fico: Szlovákia kész blokkolni az Ukrajnának szánt háborús kölcsönt, ha szükséges

cs3-szerkeszto

Zelenszkij életveszélyesen megfenyegette Orbán Viktort

cs3-szerkeszto

Kilőttek az olaj- és gázárak: energiapiaci sokk fenyegeti Európát

cs3-szerkeszto

A háború elérte Európát is: Irán megtámadta a briteket!

cs3-szerkeszto

Ukrajna megtámadta a Barátság kőolajvezetéket Oroszországban, veszélybe került a magyar energiaellátás + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Boris Johnson: akár most is lehetne telepíteni nem harci feladatokra nyugati katonákat Ukrajnába

cs3-szerkeszto

XIV. Leó pápa hamvazószerdán a lángokban álló világ hamvairól beszélt

cs3-szerkeszto

Megalakult a Béketanács, Trump kemény vezetőnek nevezte Orbán Viktort

cs3-szerkeszto