A hitünk, a családunk és nemzetünk az a három egység, amelyre eddig is támaszkodtunk és amelyre a jövőnket is érdemes építeni. Magyarország ma olyan biztos pont Európában, amelyre büszkének kell lennünk – vallja Szabó István, akinek karácsonyi üzenetét alább olvashatja.
“Kedves Barátaim!
Ahogy elérkezik az év legszentebb ünnepe, ismét megérinti szívünket az ünnep varázsa. A csendes éjszaka békéje, a szeretet melegsége, az a titok, amely több mint kétezer éve beragyogja a világot. Jézus születése ma is ugyanazt az örök üzenetet hordozza; a reményt, hogy a sötétségben fény gyúlhat és a megpróbáltatások között felerősödik az összetartozás, a közösségbe vetett bizalom.
Gyermekkorom karácsonyai erősen élnek bennem, azt hiszem mindannyiunkban. Mindenkinek megvan a saját története. Nálunk a Jézuska hozta a fát és az ajándékokat is. Mindezt gyönyörű titkok közepette. Csendben történt, akár egy csoda. Amikor beléptem a hideg, tél illatú estéből a meleg szobába, megcsapott a fahéj és a szegfűszeg édes illata, melyet édesanyám szívesen kevert a karácsonyi készülődésbe. A fa alatt megbújó ajándékok pedig úgy vártak ránk, mintha angyalkezek rejtették volna el őket. A fatüzelésű kályhában pattogott a tűz, kint pedig a téli munkák csendje borult a vidékre. Olyan időszak volt ez, amikor a természet pihen, mi pedig a család melegében találjuk meg a békét. Gyermekként talán nem is értettem igazán, mennyi türelem és gondoskodás kellett ahhoz, hogy a karácsony olyan legyen, amilyennek mi gyermekként láttuk. Ma már tudom, ha türelem van, akkor eredmény is van. Ha van hit, akkor még a legnehezebb napok is hordoznak magukban csodát. Egy éve már, hogy édesapám nincs velünk. December 26-a mindig rá emlékeztet. István nap, amely nemcsak a névnapját jelentette, hanem azt az alkalmat is, amikor a család együtt ünnepelt, együtt állt oda mellé. Most, hogy már csak az emlékeinkben lehetünk vele, újra és újra eszembe jut, mennyi mindent tanultam tőle. Az adott szó becsületét. Azt, hogy amit rám bíztak, azt el kell végezni józan paraszti ésszel, kitartással, hittel. A munkának értéke van, mondogatta. Valóban; a munka nem csak kötelesség, hanem nemesség is. Ma is így élek, így dolgozom és ezt viszem tovább az ő örökségeként.
Ahogy telik az idő, egyre inkább látom, milyen könnyű elfelejteni, hogy mennyi mindenünk van. Sokszor csak hajtunk, nézünk a jövő felé és nem vesszük észre mi az, ami már most is elég a lelkünknek. A gondoskodás, a törődés, az emberi kapcsolatok. A kapcsolatok nem tökéletesek, hullámzanak inkább. Van benne veszekedés, félreértés és fájdalom is. De mindez része a tanulási folyamatnak, amelyet ránk mér az Isten, hiszen így erősödünk, így válunk jobbá, így tanuljuk meg értékelni egymást.
Karácsonykor nemcsak önmagunk felé fordulunk, hanem a közösségeink felé is. A hitünk, a családunk és nemzetünk az a három egység, amelyre eddig is támaszkodtunk és amelyre a jövőnket is érdemes építeni. Magyarország ma olyan biztos pont Európában, amelyre büszkének kell lennünk. Történelmünk során annyi vihart átvészeltünk már, annyi megpróbáltatást kibírtunk, hogy a kitartás és a hit összefonódott a magyar lélekkel. Tudjuk, honnan jöttünk és azt is, hogy merre tartunk tovább. Ma, amikor Európa sok helyen bizonytalansággal néz szembe társadalmi, gazdasági és politikai téren egyaránt, különösen fontos, hogy mi megőrizzük azt a biztonságot, amelyet közös munkával, hittel és összefogással teremtettünk meg. Fontos, hogy együtt vigyázzunk hazánkra, családjainkra, a jövőnkre.
Különösen fontos ez itt, Csongrád-Csanád vármegye 3-as választókerületében, ahol élünk, dolgozunk, ahol a mindennapok valósága alakítja a gondolatainkat és a terveinket. Itt, ahol az emberek tudják, hogy a jövő nem magától lesz biztonságos, mert tenni kell érte. A föld, a munka, a közösség ereje mindig is megtartó erő volt ezen a vidéken és ma is az. A környék települései a kis falvaktól a városokig együtt mutatják meg, hogy mit jelent az értékteremtés: azt, hogy minden ember számít, minden munka számít, minden gondoskodó kéz, minden tisztességgel elvégzett feladat hozzájárul közös jövőnkhöz.
Az idei karácsony különös módon nem csak a bensőséges csend ideje, hanem emlékeztető is arra, hogy mennyire törékeny mindaz, amit megteremtettünk. A világban ma olyan erők mozognak, amelyek egyre inkább vitatják a nemzetek önállóságát, a közösségek szabad döntéseit és azt a jogot, hogy saját sorsunk irányítását ne engedjük ki a kezünkből. Mi, magyarok évszázadok óta tudjuk, hogy a szabadságot nem adják ingyen, meg kell küzdeni érte, újra és újra ki kell állni a saját igazunkért, a földünkért, egymásért.
Ezért ma is ki kell mondanunk, hogy Magyarország akkor marad erős, ha megőrzi szuverenitását. Ha mi döntünk arról, hogyan élünk, hogyan védjük a határainkat, milyen értékrendet adunk tovább gyermekeinknek. Nincs az a külső nyomás, nincs az a hangos, ránk erőszakolt akarat, amely erősebb lenne a magyar önállóságnál. Ez a harc nem karddal vívott háború, hanem mindennapi kiállás a saját identitásunk mellett; abban, hogy megőrizzük kereszténységünket, hagyományainkat, történelmünket, és nem engedjük, hogy mások írják át helyettünk a jövőt. Amíg ezek az értékek élnek bennünk, addig hazánk megmarad annak, ami mindig is volt, erős, szabad és önmagához hű ország, amely nem fél megvédeni mindazt, ami a legdrágább számára. A magyar jövő nem ígéretekből, hanem emberekből épül. Olyan emberekből, akik tudják, hogy a hit és a kitartás egyszerre Istentől és a szívünkből fakadó ajándék.
Karácsonykor mindezt újra átérezzük. A szeretet idejét éljük, amikor a múlt és jelen összeér, amikor emlékezünk azokra, akik már nincsenek velünk és felkészülünk arra, hogy a következő évben is kitartóan dolgozunk. Együtt, egymásért, térségünkért és a hazánkért.
Kívánom, hogy ez az ünnep minden otthonba békét, fényt és reményt hozzon. Kívánom, hogy a kályha melege mellett a fenyőfa illatában, a család ölelésében újra megtaláljuk azt, ami igazán fontos. Legyen erőnk a munkához, hitünk a jövőhöz, szeretetünk egymáshoz. Érezzük mindaz, amit kaptunk, mert Istentől jön és egymáson keresztül kapjuk.
Áldott, békés karácsonyt kívánok mindenkinek!”
- Hirdetés -
