Szentes

A szentesi baloldal megszavazta az újabb megszorításokat: emelik a temetkezési, a piaci, a tiszai és a parkolási díjakat

Csütörtök délután ülésezett Szentes Város Önkormányzata. Négy olyan sarkalatos pont volt, ami a városban élők pénztárcáját sarcolja, megint. A Fidesz-KDNP és a Mi Hazánk képviselői minden szolgáltatási díj emelésére NEM-mel szavaztak, míg Szabó Zoltán Ferenc polgármester és a JÖSZ frakciója egységesen IGEN-nel. 

Mint megírtuk, Szentes baloldali frakciója arra készül, hogy ismét megsarcolja a lakosokat. A csütörtöki testületi ülésen végül nem történt meglepetés, Szabó Zoltán Ferenc és a JÖSZ ismét a saját érdekeik szerint szavaztak, nem törődve a lakossággal.

Torday Henrietta, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője kérdésként tette fel, hogy az emelések mekkora költségvetési plusz bevételt jelentenek majd a város számára. Elhangzott válaszként, hogy mindössze évi 8-10 millió forintot. Szentes költségvetése több, mint 11 milliárd forint egy évben. Egy ilyen büdzsében évi 8-10 millió forint nem lehet olyan jelentős, hogy mindazoktól az emberektől vegyen el, akik tesznek a városért és boldogulásukat itt találnák meg. Torday Henrietta ennek védelmében azt is hozzá tette, hogy a kegyeleti költségek emelése drasztikus, de emellett a piaci árusítókat is jelentősen érinti az áremelés. A helyi termelők és helyi kézműves alkotók értékesítését segíteni és támogatni kellene a díjemelés helyett. Majd kiemelte, hogy a tiszai élet fellendítése érdekében sem a leghatásosabb módszer az áremelés. 

A JÖSZ képviselői, akik megszavazták a szolgáltatási díjak emelését:

  • Szabó Zoltán Ferenc 
  • Kiss Csaba 
  • Agócs Lászlóné
  • Pohl Anette 
  • Tankó Zsolt
  • Móra József 
  • Horváth Zoltán 
  • Pásztor Antal 
  • Geréné Dunaháti-Vas Márta 
  • Szűcs György


- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Nyílt napot tartanak a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence barátja kezdeményezhette a brit királyi udvarban található magyar lovak hazahozatalát

cs3-szerkeszto

Erasmus+ a Szentesi Deákban: 25 diák utazhat Görögországba  

cs3-szerkeszto

Milliárdos fejlesztéseket köszönhetünk a Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzatnak

cs3-szerkeszto

Aludj el szépen, kis Bencus – olvasói mese a képviselőről, aki minden létező forrást elbukott

cs3-szerkeszto

Modern technológiákkal készül a tanévre a szentesi Zsoldos iskola

cs3-szerkeszto

Újabb csúfos kudarc: a saját programjukból sem tudott forrásokat kilobbizni Bárkányi Bence

cs3-szerkeszto

Családi Napot rendeznek a szentesi Koszta iskolában – rengeteg programmal készülnek

cs3-szerkeszto

Szomorú látvány: kiszáradt a szentesi Helóta Biokert tava

cs3-szerkeszto