Csongrád

Advent a Körös-toroknál, ahol első alkalommal telt meg ünnepi hangulattal a nagy parkoló

Első alkalommal rendezte meg Csongrádon az Adventi napot a Körös-torok nagy parkolójában Kiss István, a Csongrádi Homokföveny Idegenforgalmi Start Szociális Szövetkezet elnöke. Minden korosztályt megszólító programokkal várták az ünnepre hangolódó családokat és a csípős decemberi idő sem szegte kedvét azoknak, akik részesei szerettek volna lenni ennek az új, hagyományteremtő eseménynek.

A rendezvényt Máté Attila, Csongrád alpolgármestere nyitotta meg, aki köszöntőjében az advent közösségformáló erejét és az együttlét fontosságát hangsúlyozta. 

Elsőként a csongrádi Fitness SE lányai léptek színpadra, akik lendületes, látványos bemutatójukkal alapozták meg a délután hangulatát. A mozgás ezután is központi szerepet kapott: a Pumpa-pályán biciklis ügyességi versenyen próbálhatták ki magukat a jelentkezők Bartáné Kocsis Andreánál. Mikulássapkában egészen a haranglábig tekerhettek a résztvevők Hankó Zoltán vezetésével, míg akiknek inkább futni támadt kedve, ugyanazon az útvonalon kocoghattak, bizonyítva, hogy az advent nemcsak a léleknek, hanem a testnek is szól.

Az ünnepi hangulatról Tyukászné Balázs Katalin népdalénekes, a Csongrádi Röpülj Páva Kör, valamint a CSTAÍ Galli János Általános és Alapfokú Művészeti Iskola tanulói gondoskodtak. A karácsonyi dallamok messzire szálltak, mintha a Tisza vize is visszhangozta volna az ünnepi dallamokat. Bús József pónifogata pedig körbe vitte a Körös-torok területén azt, aki egy kis pihenésre vágyott. 

A délután azonban itt még nem ért véget hiszen a látogatók kézműves foglalkozásokon vehettek részt, A Bölcső Nagycsaládosok Csongrádi Egyesületének és a Könyvtár dolgozóinak jóvoltából, miközben egy pohár meleg ital mellett beszélgethettek, sőt egy tál meleg étellel is kedveskedtek az adventi közönségnek. A szervezők célja egyértelmű volt, olyan adventi alkalmat teremteni, amely összeköti a mozgást, a kultúrát és a meghitt karácsonyi hangulatot. A rendezvény sikerét látva jó eséllyel egy új csongrádi hagyomány első fejezete indult el meg ezen a decemberi napon, amelynek már egy új eleme a korcsolyapálya is a jövő évi tervek között szerepel.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Csongrádon elsőként kapott Örökség Pedagógiai Díjat Forgó Edit

cs3-szerkeszto

Hatalmas siker a Kisréti Otthon lakóitól: harmadik helyen végeztek egy nemzetközi pályázaton

cs3-szerkeszto

Fiatal tehetségek léptek pályára a Csongrádi Tiszavirág Sport Club első tornáján

cs3-szerkeszto

Hullámra fel! – Vizes élményekkel várják a családokat a csongrádi gyógyfürdőben március 21-én

cs3-szerkeszto

Lezajlott a Labdarúgó Diákolimpia tavaszi fordulója Csongrádon

cs3-szerkeszto

A szabadság és az összetartozás üzenete állt a csongrádi ünnepség középpontjában

cs3-szerkeszto

Különleges feladat tette emlékezetessé az ünnepi készülődést a Kisréti Otthonban Csongrádon

cs3-szerkeszto

Barátságból indult az idén 25 éves Csongrádi Tiszapart Sport Egyesület

cs3-szerkeszto

Életre kelt a történelem a Tari László Múzeumban 

cs3-szerkeszto