Stabilan vezet a Fidesz, üvegplafon a Tisza felett – írta a Magyar Nemzet kedden a XXI. Század Intézet friss felmérésére hivatkozva.
A lap online oldalán azt írták: a XXI. Század Intézet által november 29. és december 1. között végzett kutatása azt mutatja, hogy a Fidesz tovább tudott erősíteni a pozícióján (plusz egy százalékpontos javulás az október eleji méréshez képest), míg a Tisza rontott (mínusz egy százalékpont).
Az intézet szerint az adatok alapján Magyar Péter pártja elérte a növekedési plafont, összegyűjtött minden korábbi ellenzéki protest szavazatot. Jelenleg az állás a politikailag aktívak bázisán: Fidesz 45, Tisza 40 százalék
– írták.
Ugyanakkor míg október elején azt mutatták a számok, hogy négypárti parlament alakulna, a mostani kutatás változást hozott ebben: a felmérés alapján hárompárti parlament lenne, míg a Mi Hazánk Mozgalom biztosan bejut (egy százalékpontot javítva október elejéhez képest, most nyolc százalékon áll), addig kiesne a kutyapárt (négy százalék). A DK szintén a parlamenti küszöb alatt (három százalék) van – olvasható.
A XXI. Század Intézet a kutatása kapcsán megjegyzi, hogy alig valamivel több mint négy hónap van hátra a választásokig.
A lap idézi az intézet közleményét, amelyben az áll: “mozgalmas őszön vagyunk túl. Az október-november arról szólt, hogy a Fidesz sebességet váltott, megy előre és átvette a kezdeményezést. Ezt támasztják alá a bejelentett kormányzati programok (az Otthon Start Program, a háromgyermekes anyák szja-mentessége, a 14. havi nyugdíj, a vállalkozásokat segítő javaslatcsomag), és erről szól a diplomáciai nagyüzem is (Trump-Orbán-találkozó és a moszkvai látogatás), ahol a tét megint csak az embereket foglalkoztató nagy ügyek (a rezsicsökkentés megvédése és az ukrajnai béke) voltak“.
Az intézet szerint ezzel szemben a Tisza ősze a küszködésről és a megrekedésről szólt (adatszivárgási botrány, kiszivárgott gazdasági tervek), és a kutatás azt mutatja, hogy a jelöltállítás folyamata sem szolgált elrugaszkodási pontként: a Tisza saját magával, a szervezeti kérdéseivel foglalkozik, és adós marad a választópolgároknak szóló ajánlattal – olvasható a Magyar Nemzet online oldalán.
- Hirdetés -
