Csongrád

Lezárult a Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara 6 hetes robotika szakköre 

Sikeresen befejeződött a Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett 6 hetes, 18 órás robotika szakkör, amelyre a város valamennyi iskolájából érkeztek 3–5. osztályos gyerekek. A program már a második hasonló csoport volt az idei évben, és ismét nagy érdeklődés övezte.

A foglalkozásoknak a kamara csongrádi képviseleti irodája adott otthont, ahol a résztvevők játékos formában ismerkedhettek meg a robotok világával az építéstől egészen a programozásig. A gyerekek LEGO SPIKE robotkészletekkel dolgozhattak, megtanulva, hogyan lehet irányítani és vezérelni az általuk megépített szerkezeteket. A szakkör célja az volt, hogy a tanulók élményszerűen közel kerüljenek a programozáshoz, a modern technológiákhoz és a robotversenyek izgalmas világához.

A hathetes program interaktív bemutatóval zárult, amelyen a szülők is részt vehettek. A gyerekek lelkesen mutatták be azokat a robotokat, amelyeket az elmúlt hetek során megépítettek, valamint azt is, hogyan programozták őket különféle feladatok elvégzésére. A bemutatón jól látszott, mennyi tudást és élményt szereztek a résztvevők.

A szakkört Horváth Gábor, a Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara képzési vezetője zárta le, aki kiemelte

„A gyerekek kreativitása és lelkesedése minden alkalommal bebizonyítja, hogy érdemes ilyen programokat indítani. A jövő technológiája már a jelen része, és ha ma megadjuk a kezdőlökést, ezek a fiatalok később magabiztosan mozognak majd a robotika és az informatika világában. Büszkék vagyunk rájuk, és köszönjük a szülők bizalmát.”

Majd hozzátette, hogy a kamara továbbra is kiemelten fontosnak tartja a tehetséggondozást és a gyerekek technológiai készségeinek fejlesztését.

A nagy sikerre való tekintettel a kamara tavasszal is szeretné folytatni a robotika foglalkozásokat, továbbra is ingyenes formában.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A kerékpáros turizmust segítő fejlesztések indulnak Csongrád-Csanád vármegyében

cs3-szerkeszto

Díjazzák Csongrád kiválóságait – Jelöléseket vár az önkormányzat

cs3-szerkeszto

Útra kelnek a legények, élettel telik meg a belváros: Jön a Hagyományőrző Húsvét Csongrádon

cs3-szerkeszto

HÓDIKÖT-emlékek gazdagítják a Tari László Múzeum gyűjteményét + FOTÓK!

cs3-szerkeszto

Vadászok a madárbarát óvodákért Csongrádon és Felgyőn

cs3-szerkeszto

Eredményesen rajtolt az újonnan megalakult Tiszavirág SC, az első futsal club Csongrádon

cs3-szerkeszto

Szentesen alapított új politikai erő váltaná le az Orbán-kormányt

cs3-szerkeszto

Óriási jobboldali siker: Szabó Istvánéknak alig másfél óra alatt összegyűlt a kellő számú aláírás

cs3-szerkeszto

Világbajnok paralimpikon inspirálta a Kisréti Otthon lakóit

cs3-szerkeszto