Térség

Szabó István: méltó elismerést kapott Szeged és a vármegye egyik legfontosabb jelképe

Méltó elismerést kapott Szeged és a vármegye egyik legfontosabb jelképe: a Fogadalmi templom és a Dóm tér immár Nemzeti Emlékhely – fogalmazott Szabó István azon az ünnepségen, amin Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felavatták az emléktáblát, amely mostantól hirdeti: ez a hely az egész nemzet számára kiemelt érték.

Sulyok Tamás a templom és a tér nemzeti emlékhellyé nyilvánítását jelző sztélé Klebelsberg Kuno születésének 150. évfordulója alkalmából megrendezett avatásán azt mondta, “az égig érő Dóm és a hatalmas tér nekünk, szegedieknek a szívünkhöz nőtt, többet jelent számunkra, mint a város jelképe és az ország egyik emblematikus helye, mellyel szívesen dicsekszünk el“.

A térben egyszerre van jelen a szakralitás, a tudomány és a kultúra. Tekintélyt parancsoló a Magyarok Nagyasszonya-székesegyház magassága. A Dóm tér árkádai alatt, a Nemzeti Pantheonban sorakoznak tudósaink, művészeink szobrai, melyek a magyarok teljesítményéről tanúskodnak, a környező egyetemi épületek a tudás fellegvárai – közölte az államfő.

A templom és a tér történetében bele van írva a tántoríthatatlan magyar akarat, a szegedi emberekben élő remény – hangsúlyozta Sulyok Tamás. Emlékeztetett, az 1879-es nagyárvíz elpusztította Szegedet. De a város fogadalmat tett, hogy új templomot emel. Ki kellett várnia a világháború végét, meg kellett teremteni a szükséges feltételeket, de végül felépült a fogadalmi templom, Isten dicsőségére az elszántság győzedelmeskedett – mondta.

Ugyanakkor a trianoni tragédia következtében az egész nemzetet kellett megújítani, hitet kellett adni a szétszakított magyarságnak, felül kellett kerekedni a megmagyarázhatatlan igazságtalanságokon és a maró fájdalmon. Míg a magyar kultúra, tudás és lélek visszaszorult távoli tájakon, Szegeden új lendületet kapott. Szeged lett az új otthona az Erdélyből elűzött kolozsvári egyetemnek, a kiutasított csanádi püspök szintén ide jött – közölte az államfő.

A lelkesítő tűz legjobban Klebelsberg Kuno kultuszminiszterben égett, Szeged és Magyarország sokat köszönhet neki – mutatott rá.

Sorsdöntő időkben a múlt század húszas éveitől kezdve nélkülözhetetlen szerepe volt a Szegeden újjászülető hitnek, tudásnak és kultúrának, a székesegyháznak és a Dóm tér körül kibontakozó világnak abban, hogy a letiport és feldarabolt ország magyarjai magukra találjanak, hogy a nemzet felemelje a fejét – hangsúlyozta Sulyok Tamás, hozzátéve: “ez az örökség, melyre mindannyian büszkék lehetünk“.

Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézete főigazgatója úgy fogalmazott, Klebelsberg Kuno szellemisége ma is iránytű, munkássága érvényes üzenetet hordoz napjainkban is. Az értékek megtartása és átörökítése nemzetstratégiai kérdés, a múlt nem teher, hanem örökség.

A főigazgató elmondta, az emlékhelyet jelző sztélé mellett Klebelsberg Kuno a székesegyház altemplomában álló sírja mellett elhelyeztek egy okosemléktáblát is.

Mihálffy Béla (KDNP), a székesegyház és a Dóm tér nemzeti emlékhellyé nyilvánítását kezdeményező országgyűlési képviselő hangsúlyozta, a templom és a tér a magyar nemzeti akarat és újjászületés szimbóluma.

A politikus kifejtette, az, hogy az Országgyűlés nagy többséggel, pártállástól függetlenül támogatta a nemzeti emlékhellyé nyilvánítást, azt mutatja, vannak értékek, melyek a mindennapi politikai csatározások felett állnak. A nemzeti örökségünk, kultúránk megőrzése ilyen.

Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök úgy fogalmazott, sokan vannak Szegeden, akik nemcsak őrzik Klebelsberg Kuno emlékét, hanem feladatnak, kötelességnek, küldetésnek tartják művének folytatását.

Száz évvel ezelőtt Klebelsberg Kuno nem panaszkodott, hogy kevés a pénz kultúrára, tudományra, hanem nagyot álmodott, stratégiát alkotott, és segített a forrásokat előteremteni – hangsúlyozta a püspök, hozzátéve: ma könnyebb helyzetben vagyunk, próbáljuk meg továbbvinni eszméjét.

GALÉRIA:

.

MTI / SZ. Viktor



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Jó hír a szentesi, csongrádi, kisteleki és környékbeli nyugdíjasoknak: szerdától érkezik a nyugdíjkiegészítés

cs3-szerkeszto

Szabó István: „Mondjuk el a véleményünket az adópolitikáról!” + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Értesítést kapnak, akik szabálytalanul helyezik ki a kommunális kukát

cs3-szerkeszto

„Tiszta fej, valódi élet” címmel drogprevenciós dalszerző pályázatot hirdetett a rendőrség fiataloknak

cs3-szerkeszto

Automata politikai hívások miatt háborognak a választók Szentesen és környékén

cs3-szerkeszto

Szentesi, csongrádi, kisteleki és a kistelepüléseken élők adatai is kiszivárogtak a Tisza applikációból

cs3-szerkeszto

Ha az ég egyetlen napra megnyílna 

cs3-szerkeszto

Mától Csongrád-Csanádban is megszűnt a tűzgyújtási tilalom

cs3-szerkeszto

Földrengés rázta meg Csongrád és Szentes térségét + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto