Térség

Elhunyt a Délmagyar korábbi munkatársa, Suki Zoltán

Ötvenkét éves korában elhunyt Suki Zoltán, a Délmagyarország egykori munkatársa – a hír megrendítette mindazokat, akik ismerték, szerették, vagy olvasták írásait.

Suki Zoltán újságírói pályája során dolgozott rádiónál, hírügynökségnél, nyomtatott napilapnál és internetes portálnál is, de bárhol is tevékenykedett, mindig hű maradt a klasszikus újságírás értékeihez. Szinte teljes karrierje alatt bűnügyi tudósítóként dolgozott – terepen érezte magát igazán otthon, a számítógép mögötti munka sosem vonzotta úgy, mint egy tárgyalóterem, egy sajtótájékoztató vagy egy bűnügyi helyszín.

Kollégái szerint remek humorérzéke, embersége és közvetlensége tette igazán különlegessé. Ritka tulajdonsága volt, hogy önmagán is tudott nevetni – ez a könnyedség és önirónia sok nehéz pillanatot tett elviselhetőbbé a szerkesztőségi életben.

Sokan csak a vezetéknevén, „Suki”-ként ismerték és szólították – így hívták a barátai, kollégái, sőt, még a nagymamája is. A keresztnevét kevesen használták, ő maga sem ragaszkodott hozzá.

Egy jó kolléga, egy tisztességes újságíró és egy szerethető ember távozott.

Nyugodj békében, Suki!

Fotó: Délmagyarország/Karnok Csaba



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Bárkányi Bence elintézte: egy forintot sem kapnak a választókerület települései a Magyar Falu Programból

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence is megszavazta a jogállam lebontását

cs3-szerkeszto

Idén is Idén is elindul a Magyarok Kenyere Program, Csongrádon, Derekegyházon és Szegváron is várják a felajánlásokat

cs3-szerkeszto

Már a fészkek pereméről figyelik a világot a kisgólyák térségünkben

cs3-szerkeszto

Összefogott a térség: tanszereket és óvodai ágyneműket gyűjtenek a rászoruló gyermekeknek

cs3-szerkeszto

A vármegyénkben prostituáltakat futtató nő ellen indult eljárás

cs3-szerkeszto

Megérkeztek az első feladatok Bárkányi Bencének, evés-ivás után jöhet(ne) a munka is

cs3-szerkeszto

Narancs riasztás vasárnapra: heves zivatarok csaphatnak le Szentes, Csongrád és Kistelek környékére

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence köbméterben méri az ingatlanjai méretét

cs3-szerkeszto