Csongrád

35. Plein Air Nemzetközi Alkotótelep zárókiállítása Csongrádon

Csongrád kulturális életének egyik kiemelkedő pillére, a Plein Air Nemzetközi Alkotótelep idén mérföldkőhöz érkezett. 35. alkalommal gyűltek össze hazai és külföldi művészek, hogy három héten át közösen alkossanak a Tisza-parti városban. A jubileumi tábor zárókiállítása augusztus 30.-án egyszerre idézte fel a múltat és mutatta meg a jövő irányait.

A vendégeket Aranyi Sándor festő-grafikus, a csongrádi művésztelep egyik alapító tagja köszöntötte, aki a kezdetekről is beszélt: „50 évvel ezelőtt, amikor a művésztelep megalakult Csongrádon, nagy lelkesedéssel vágtunk bele. Jó látni, hogy az a mag, amit akkor elültettünk, ma is él és virágzik.”

Ezt követően Bedő Tamás, Csongrád város polgármestere köszöntötte a résztvevőket, hangsúlyozva: „2025-ben Csongrádon évfordulók sora követi egymást, amelyek szorosan kapcsolódnak a kultúrához és a művészetekhez, és ez egy jó út, amin továbbra is így kell haladnunk. Bízom benne, hogy ez a három és fél évtizedes sorozat nem fog megszakadni, hiszen vannak fiatal csongrádi művészek is, és ehhez a folytatáshoz a Csongrád Városi Önkormányzat a továbbiakban is minden támogatást megad. A jövőben a művésztelepen elkészült alkotásokkal többet fogunk találkozni, hiszen a kortárs művészeti alkotások előtérbe kerülnek egy beruházás kapcsán, így tudjuk nyitottabbá tenni ennek az alkotóközösségnek a munkáit.”

A kiállítást Verebes György Munkácsy-díjas festőművész is megtisztelte jelenlétével. „Nagy megtiszteltetés számomra, hogy ennek az eseménynek részese lehetek. A pillanat hatására szoktam ilyen alkalmakkor beszélni, most azonban szimbolikus az időpont, és az itt jelen lévő emberek pedig szimbólumok. Kiemelném a kiállítás erejét és minőségét, amely egyedülálló és felemelő.”

Az est hangulatát Mucsi Gergő ütőhangszer művész a “Siklás az égen” című darabja tette teljessé. A megnyitót követően egyenként bemutatták a tábor hazai és nemzetközi alkotóit, majd a látogatók bejárhatták a tárlatot, ahol a három hetes alkotótábor során készült művek kaptak helyet. Az idei év újdonsága volt, hogy egy applikáció segítségével több alkotás digitális formában is életre kelt: a telefonon keresztül mozgókép tárult a látogatók elé, amely egyedi élményt nyújtott mindenkinek.

A Plein Air Nemzetközi Alkotótelep immár három és fél évtizede szerves része Csongrád kulturális életének, és a mostani jubileumi év ismét bebizonyította, hogy a hagyomány és a kortárs művészet kéz a kézben képes hidat képezni a múlt, a jelen és a jövő között.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Diákok készítették az idei advent kedvenceit: őrbódé és játszóházikó díszíti Csongrád főterét

cs3-szerkeszto

„Rajtunk múlik… és tesszük is” – könyvbemutatóval zárta 40 éves pályafutását Kádár Kata

cs3-szerkeszto

Szívből jövő kedvesség: újra vár a Mikulás-ház Csongrádon

cs3-szerkeszto

Csongrád óvónénijei évek óta varázsolnak karácsonyi csodát az önkormányzat épületébe

cs3-szerkeszto

Összefogásból született meg Csongrád első horgolt karácsonyfája

cs3-szerkeszto

Magyar Péter ezt is elintézte: Kapuvár és Csongrád egy választókerület, és naná, hogy csongrádi a jelöltjük

cs3-szerkeszto

Jelentős támogatást nyert a Csongrád Kisréti Otthonért Alapítvány a lakók egészségének fejlesztésére

cs3-szerkeszto

Csongrádiak a fővárosi ünnepi fényben, ahol óriási volt az érdeklődés az első adventi hétvégén + VIDEÓ + FOTÓK!

cs3-szerkeszto

Zárt körben alázta meg a Tisza kisteleki jelöltje a legyőzött szentesi ellenfelét + VIDEÓ + FOTÓK!

cs3-szerkeszto