Csongrád

70 kg-os harcsát fogtak Csongrádon (képgalériával)

Barta István csongrádi horgász egy kétméteres, 70 kg körüli harcsát fogott ki a Tiszából.

A közel 3 órás fárasztás közben már telefonon segítséget kért testvérétől és horgásztársaitól is. Végül a szakadó esőben a Körös-torok mellett sikerült csónakba emelniük a 2 méteres óriás harcsát. A hatalmas halat azonban visszaengedték a folyóba azzal, hogy “másnak is legyen ilyen élménye”. Több csónakból is szurkoltak nekik, hogy a hosszú fárasztás után sikerüljön kifogni a méretes halat és a horgásznak már testvére is segített, átvette a botot, mert annyira kifáradt a nagy küzdelemben.

Barta István azt mondta még, hogy eddig a legnagyobb fogása 50 kg-os volt, de a mostani túlszárnyalta és nagyon örült, hogy a csongrádi szakaszon ilyen hatalmas halat tudott fogni.

Forrás: Donka Ferenc



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Csongrádi alkotó munkái is helyet kaptak a „50 év, 50 alkotó a Kiskunságban” című kiállításon

cs3_szerk2

Az Apacuka együttes ad koncertet Csongrádon

cs3_szerk2

Őszi Újbor Mustra Csongrádon – új ízek, régi hagyományok a Magyar Király dísztermében

cs3_szerk2

Katalin-napi elegancia és nosztalgia Csongrádon – ismét megrendezik a múltidéző Katalin-bált

cs3_szerk2

Bruce Lee emléktáblát avattak Csongrádon + GALÉRIA + VIDEÓ!

cs3_szerk2

Megérkezett az ősz Csongrádra, elcsendesült a Körös-torok, aranyszínekbe öltözött a természet + GALÉRIA!

cs3_szerk2

Tök jó volt a hangulat a csongrádi Fő Utcai Platánfa Óvodában – újra hatalmas siker volt a Tök party! 

cs3_szerk2

Csongrád volt a KDNP teadélutánok következő állomása

cs3_szerk2

Bedő Tamás: Gyovai Gáspárt a Csongrád Városi Önkormányzat saját halottjának tekinti

cs3_szerk2