Csongrád Kék Hírek

Csongrádi élelmiszerüzletből lopott tabletet egy férfi

Gyors és eredményes munkát végeztek a Csongrádi Rendőrkapitányság munkatársai, miután május 12-én délután bejelentés érkezett hozzájuk egy helyi élelmiszerüzletből történt lopásról. A bejelentés szerint ismeretlen elkövető eltulajdonított egy táblagépet, amelyet az üzletvezető a pénztárgép közelében hagyott.

A rendőrök azonnal megkezdték az adatgyűjtést és a tanúkutatást, amelynek köszönhetően mindössze két napon belül sikerült azonosítani, elfogni és előállítani a feltételezett elkövetőt. A férfi a kihallgatás során beismerő vallomást tett: elmondása szerint az volt a célja, hogy a készüléket értékesítse, azonban ez meghiúsult, mivel nem tudta a táblagép feloldásához szükséges kódot.

A nyomozás során előkerült eszközt a hatóság visszaszolgáltatta jogos tulajdonosának, így az ügy szerencsésen zárult az érintett üzletvezető számára. A tettes ellen lopás vétsége miatt indult eljárás.

Borítókép: illusztráció



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Makk Marci Egészség- és Sportnap volt a csongrádi uszodában 

cs3_szerk2

Megújul a csongrádi Szentháromság téri orvosi rendelő

cs3_szerk2

Halálos motorbaleset történt Pusztaszer közelében – vádat emeltek az autós ellen

cs3_szerk2

Csütörtökön nyitja kapuit a Csongrádi Borfesztivál, ahol minden készen áll a vendégek fogadására

cs3_szerk2

Új lendületet kap a „Tiszta udvar, rendes ház” program Csongrádon

cs3_szerk2

Bokrosi viharkárok: Varga „mitugrász” Ferenc bohóckodása minden, csak nem valós segítség 

cs3_szerk2

Csongrádon is gyűjtik a tanszereket a rászoruló családok részére

cs3_szerk2

Hamarosan indul a Csongrádi Borfesztivál, útlezárások jönnek a városban!

cs3_szerk2

Csongrád a Kárpát-medencei családok találkozóján

cs3_szerk2