Szentes

Tragikus hírrel indul a hét: elhunyt a szentesi Fejes Csaba, aki hősiesen küzdött ALS betegségével

Mély fájdalommal értesültünk róla, hogy Fejes Csaba, a szentesi közösség ismert és szeretett tagja, hosszan tartó, súlyos betegség után, május 19-én hajnalban, Kijevben elhunyt.

Csaba neve sokak számára összefonódott az emberfeletti küzdelemmel, a remény és kitartás példájával. Halálhíre nemcsak családját, hanem az egész közösséget megrázta, akik hónapokon át együtt mozdultak, hogy segítsenek neki esélyt kapni a gyógyulásra.

Fejes Csaba hosszú ideje küzdött egy ritka betegséggel, melyre itthon nem találtak megfelelő kezelést. A család és barátai adománygyűjtést indítottak, hogy lehetővé tegyék számára a külföldi – kijevi – őssejtkezelést. A közösség példás összefogással állt a küzdelem mellé: több rendezvény, felhívás és magánadomány tette lehetővé, hogy Csaba eljuthasson a második, reményt adó kezelésre.

Bár a szükséges anyagi háttér végül összeállt, és Csaba testvérével, Zolival el is utazott Ukrajnába, az utolsó hetekben az állapota jelentősen romlott. Fizikailag már nem volt ereje végigjárni az utat, de mentálisan mindvégig erős maradt. Tudta, mire vállalkozik, és vállalta – tisztában volt a kockázatokkal, mégis reménykedett. Ahogy hozzátartozói fogalmaztak: emberfeletti küzdelmet vívott, és példát mutatott mindannyiunknak.

A sok-sok bátorító üzenet, az anyagi és lelki támogatás nemcsak Csabának, hanem az egész családnak erőt adott a legnehezebb időkben is. Mint mondták, ez a közösség megtartó erő volt számukra – és most is az marad.

A család jelenleg a gyász időszakát éli. A kijevi konzulátus és a magyar nagykövetség segítségével zajlik a hamvak hazaszállítása, melyről, valamint a temetés részleteiről a későbbiekben adnak tájékoztatást.

Fejes Csaba története nem csupán a betegségről, hanem az emberi kitartásról, a hitről és a szeretetről is szól. Példája velünk marad – és emléke sosem halványul el. A szentesi közösség ma egy igaz baráttól, férjtől, édesapától és harcostárstól búcsúzik.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

EFItt Egészség és Sportnap lesz Szentesen az Európai Sporthét keretében

cs3-szerkeszto

Szentesről indul a II. MosolyTúra – több mint 43 kilométert tekernek a barátság jegyében

cs3-szerkeszto

Veterán járművek lepik el Szentes főterét – egész napos programmal érkezik az V. találkozó

cs3-szerkeszto

Változik a menetrend a Szolnok-Szentes-Hódmezővásárhely vasútvonalon augusztus végétől

cs3-szerkeszto

Augusztus 31-ig lehet jelentkezni a szentesi drámatagozatra

cs3-szerkeszto

Tömörkényen próbálta eladni a Szentesen lopott kerékpárt – két nap alatt elfogták

cs3-szerkeszto

Egy nap sem kellett: 24 órán belül elfogták a szentesi kerékpártolvajt

cs3-szerkeszto

Véradást szerveznek a légimentőkkel Szentesen – egyetlen segítséggel akár három élet is megmenthető

cs3-szerkeszto

Honeybeast nagykoncerttel ünneplik augusztus 20-át Szentesen

cs3-szerkeszto