Térség

A jövőt kínálják a fiataloknak – Együttműködést kötött a BYD és a HSZC

A szakképzésben tanuló fiatalok számára különösen fontos szándéknyilatkozatot írtak alá a szegedi BYD, a KIM és a térség oktatási intézményei, köztük a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum.   

A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum is részese annak a három vármegyére kiterjedő megállapodásnak, amelyet a BYD Autó Hungary Kft. kötött a Kulturális és Innovációs Minisztériummal és a térségi oktatási intézményekkel. Az együttműködést a KIM részéről dr. Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkár, továbbá a Szegedi Tudományegyetem rektora és kancellárja mellett hat dél-alföldi szakképzési centrum főigazgatói, köztük a hét Csongrád-Csanád megyei iskolát fenntartó HSZC főigazgatója, Kincses Tímea írt alá. 

Az együttműködés célja többek között az, hogy minél több magyar fiatalnak kínáljanak karrierlehetőséget abban a modern gyárban, amely körülbelül tízezer dolgozó munkájára számít a jövőben. Dr. Varga-Bajusz Veronika államtitkár az eseményen úgy fogalmazott: a kormány azért fejleszti az oktatási rendszert, mind az egyetemeket, mind a szakképzési centrumokat, hogy egy-egy régió motorjává váljanak, és minőségi, piacképes képzést nyújtsanak a diákoknak, hallgatóknak. Az oktatásból kikerülő fiatalok erősítik az adott térség gazdaságát, minőségi munkaerő-utánpótlást biztosítanak a vállalkozások számára.

A BYD a következő években tehetséges fiatalok százainak teremt karrierlehetőséget azzal, hogy gyakorlati képzési helyet biztosít majd egyetemi hallgatóknak, illetve a szakképzésben tanuló diákoknak, akik így még a képzési idejük alatt korszerű ismereteket és képességeket szerezhetnek egy modern technológiai környezetben. Ezzel a lépéssel a régió fontos szerephez jut Magyarország fejlődésében.

Az együttműködési megállapodást aláíró szakképzési centrumok: a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum, a Bajai Szakképzési Centrum, a Békéscsabai Szakképzési Centrum, a Gyulai Szakképzési Centrum, valamint a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum, továbbá a Szegedi Szakképzési Centrum írta alá. 

Fotó: Gémes Sándor/Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szabó István: először a magasfeszültségű rendszereket kell helyrehozni

cs3_szerk2

Ma is jöhet a piros riasztás: heves zivatarokkal támad kedd délután a vihar

cs3_szerk2

Óriási vihar csapott le Szentes és Csongrád térségére

cs3_szerk2

Jön az enyhülés: három nap alatt 10 Celsius-fokkal eshet vissza a hőmérséklet

cs3_szerk2

Megérdemlik a támogatást: többmillió forintot nyertek a térségbeli önkéntes tűzoltók

cs3_szerk2

Útfelújításokról tárgyalt Szabó István

cs3_szerk2

Még mindig nincs vége! Hétfő éjfélig meghosszabbították a másodfokú hőségriasztást

cs3_szerk2

Családbarát Munkahely Díjat kapott a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum

cs3_szerk2

Nemzeti Ellenállás Mozgalom: Magyar Péter a magyar Zelenszkij! + VIDEÓ!

cs3_szerk2