Csongrád

A Tisza és a DK is lekéste a csongrádi megemlékezést

A jelek szerint egyik párt sem olyan erős, hogy jusson ember arra, hogy egy nap két helyszínen is koszorúzni tudjanak. Szentesen koszorúztak, a csongrádi ünnepségre azonban nem értek vissza, lekésték.

Csongrád és Szentes nincs túl messze egymástól, azonban sem a Tisza Pártnak, sem a Demokratikus Koalíciónak nem sikerült megoldani azt a bonyolult logisztikai feladatot, hogy mind a két településen elhelyezzenek egy-egy koszorút. 

Külön pikantériája a történetnek, hogy DK csongrádi „biszbasszárusa” inkább Szentesen emlékezett, mintsem a saját városában. De a csapattal tartott Gyurcsányék sándorfalvi embere is, hogy növelje a „tömeget”. 

A Tisza-tagok is inkább Szentesen jelentek meg, ott sem túl nagy létszámban. A megemlékezők között találunk két olyan embert, akik szintén Csongrádról érkeztek Szentesre koszorúzni, és a DK-ból igazoltak a Tiszához. Egyikük zsebét pedig a szentesi önkormányzat tömi közpénzzel. 

.

Árad tehát a Tisza és a DK is, de már azt sem tudják megoldani, hogy jelen legyenek két település megemlékezésén, amik még csak nem is egy időben kezdődtek. 



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Bajor buli Csongrádon: perec, játék és koccintás vár a Babamúzeumban

cs3-szerkeszto

17. alkalommal rendezték meg a Szüreti Hétvégét Csongrádon

cs3-szerkeszto

Ötcsillagos lett a Körös-toroki strand, 181 ponttal érte el a legmagasabb minősítést

cs3-szerkeszto

Kossuth 180 éves leveleire emlékeznek Csongrádon

cs3-szerkeszto

A vízi turizmust segítő fejlesztések indulnak Csongrádon, Csanyteleken és Mindszenten

cs3-szerkeszto

Elhunyt Muladi Imre, a csongrádi Sághy iskola egykori meghatározó tanára

cs3-szerkeszto

Velük volt igazán kerek a világ – 23 produkció a harmadik csongrádi Got Talent színpadán

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence barátja kezdeményezhette a brit királyi udvarban található magyar lovak hazahozatalát

cs3-szerkeszto

Szüreti Hétvége Csongrádon: két napon át a közösségé és a jó hangulaté lesz a főszerep + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto