Szentes

Forradalmárokkal emlékeztek ’48-ra a szentesi Koszta József Általános Iskolában

Ma délelőtt a 6. évfolyamos tanulók megható műsorával emlékeztek a Koszta József Általános Iskolában az 1848. március 15-i eseményekre. 

A prózai és zenés előadás keretében hallható volt Petőfi Sándor: Nemzeti Dal költeménye és elhangoztak az egykori szabadságért kiáltó jelmondatok is. A háttérben kivetített képeken megjelentek a legfontosabb helyszínek is. Különleges pillanata volt a darabnak, amikor a gyerekek Oláh Ibolya: Magyarország című dalára nemzeti színű szalagokkal különböző kompozíciókat mutattak be, mely jelképezte az összetartozást, az egységet, az erőt, megmutatta a szabadságba vetett hitet. 

Molnárné Tóth Györgyi, az intézmény igazgatója elmondta, hogy kiemelten fontos nemzeti ünnepeinkkor közösen emlékezni. Az ünnepséget két részletben tartották, a 2. órában az alsó tagozatos diákoknak, a 3. órában a felső tagozatos gyerekeknek mutatták be a produkciót. 

Az iskola vezetője külön megköszönte a szereplőknek és a felkészítő pedagógusoknak kimagasló munkájukat.

Az ünnepséget összeállító pedagógusok: Geráné Révész Gabriella, Borbás Edit, Egedi Krisztina, Deim Alíz és Molnár Henriett voltak. 

“Hol sírjaink domborulnak,
Unokáink leborulnak,
És áldó imádság mellett
Mondják el szent neveinket.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
”

(Petőfi Sándor: Nemzeti Dal) 

GALÉRIA:



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Öt percig tartott a menekülés – villámgyorsan elfogták a szentesi betörőt

cs3-szerkeszto

Jó hír: nem kerül le a tűzről a szentesi lecsó – jövőre is folytatódik a fesztivál!

cs3-szerkeszto

A Körhinta című film színpadi adaptációját mutatja be a szentesi Tóth József Színház

cs3-szerkeszto

Nyílt napot tartanak a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence barátja kezdeményezhette a brit királyi udvarban található magyar lovak hazahozatalát

cs3-szerkeszto

Erasmus+ a Szentesi Deákban: 25 diák utazhat Görögországba  

cs3-szerkeszto

Milliárdos fejlesztéseket köszönhetünk a Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzatnak

cs3-szerkeszto

Aludj el szépen, kis Bencus – olvasói mese a képviselőről, aki minden létező forrást elbukott

cs3-szerkeszto

Modern technológiákkal készül a tanévre a szentesi Zsoldos iskola

cs3-szerkeszto