Szentes

Hivatalos! Sajtótájékoztatón ismerték el, hogy lakat alá kerül az Árpád utcai óvodaépület + HANGGAL!

Az történt, amire számítottunk: megpróbálták elmismásolni, de a végén csak kimondták, hogy bezárják az Árpád utcai óvoda épületét. 

A sajtótájékoztató elején Palástiné Kunos Marianna, a Szentesi Központi Óvoda intézményvezetője hazugságnak titulálta az oldalunkon megjelent híreket, miszerint bezár az Árpád utcai óvoda. Elmondta, hogy „csak 1 kifutó csoport megszűntetéséről van szó, ami egészen mást jelent”. 

A sajtótájékoztató végén rákérdeztünk, hogy akkor azokban az épületekben, amikben most folyik a munka, megmaradnak-e, és továbbra is oda járhatnak-e a gyerekek?

A válaszában az intézményvezető elismerte, hogy mégsem kacsa az értesülésünk, és tényleg bezár az épület. Mint fogalmazott: „az Árpád utcai oldalon nem szükséges csoportot indítaniuk”. Arra a kérdésünkre, hogy mi lesz az épület sorsa, annyit válaszoltak, hogy még nincs eldöntve. 

A sajtótájékoztatón arra hivatkoztak, hogy kevesen iratkoznak be az óvodába. Ezért megkérdeztük, hogy akkor miért akarják rendeletben tiltani, hogy a szülők a Farkas Antal utcai óvodába írassák be a gyermeküket? 

Meglepő választ kaptunk: azt mondták, hogy nem igaz, hogy rendeletben tiltanák. A dolog „szépsége” azonban, hogy a város hivatalos oldalán, hivatalos dokumentumként megtalálható a rendelettervezet, amiben feketén-fehéren le van írva, hogy tervben van a tiltást. Szabó Zoltán Ferenc azt mondta, hogy a város hivatalos oldaláról félinformációkat szerzünk. Ezzel nem tudunk vitatkozni, ha a polgármester szerint nem helyesek a hivatalos oldalra feltöltött hivatalos iratok, akkor hiszünk neki.

Íme a kérdéseink, és a válaszok, vágatlanul: 



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

EFItt Egészség és Sportnap lesz Szentesen az Európai Sporthét keretében

cs3-szerkeszto

Szentesről indul a II. MosolyTúra – több mint 43 kilométert tekernek a barátság jegyében

cs3-szerkeszto

Veterán járművek lepik el Szentes főterét – egész napos programmal érkezik az V. találkozó

cs3-szerkeszto

Változik a menetrend a Szolnok-Szentes-Hódmezővásárhely vasútvonalon augusztus végétől

cs3-szerkeszto

Augusztus 31-ig lehet jelentkezni a szentesi drámatagozatra

cs3-szerkeszto

Tömörkényen próbálta eladni a Szentesen lopott kerékpárt – két nap alatt elfogták

cs3-szerkeszto

Egy nap sem kellett: 24 órán belül elfogták a szentesi kerékpártolvajt

cs3-szerkeszto

Véradást szerveznek a légimentőkkel Szentesen – egyetlen segítséggel akár három élet is megmenthető

cs3-szerkeszto

Honeybeast nagykoncerttel ünneplik augusztus 20-át Szentesen

cs3-szerkeszto