Térség

Farkas Sándor: 4,3 milliárd forint után újabb források érkeznek térségünkbe!

A tegnapi napon jelent meg Farkas Sándor miniszterhelyettes közösségi oldalán, hogy a választókerület 12 településén, összesen 4,3 milliárd forint értékben érkezik fejlesztési támogatás. A “fejlesztési cunami” nem ér véget! 

Az ezzel kapcsolatos tegnapi cikkünk komment háborút idézett elő, így íme a teljes igazság!

Farkas Sándor miniszterhelyettes megkeresésünkre elmondta, hogy az elmúlt másfél év számos egyeztetéssel telt annak érdekében, hogy a kisebb és nagyobb településeken élő emberek közösségi igényeit fejleszthessék, jobban és könnyebben élhessenek lakóhelyeiken. Ezek számos területet érintenek: gazdaság, humán fejlesztések, könyvtár, fürdő, óvodai felújítások. Egyúttal megköszönte mindazon polgármesterek munkáját, akik átfogó és folyamatosan frissülő fejlesztési koncepciójukkal keresték az építő lehetőségeket, majd hozzátette:

„A fejlesztéseknek ezzel nincs vége a választókörzetben. Vannak olyan települések, olyan város, akiknek a pályázati előkészület nagyobb gondot okozott és esetleges hiánypótlást kell csatolniuk, vagy éppen a fejlesztési koncepciójuk nem készült el időben. Akik hozzánk fordultak és kérték a segítségünket, együtt dolgoztunk és együtt dolgozunk a jövőben is. Természetesen érzékelem a kérdést és igen, Szentesen is lesznek olyan fejlesztések, amellyel az itt élők mindennapjait kívánjuk segíteni. Ezek között szerepel többek között oktatási intézmény felújítása és más egyéb fejlesztési terület is. Magyarország Kormányának továbbra is az a legfontosabb, hogy a magyar emberek biztonságban éljenek és lakókörnyezetük fejlődjön, szépüljön, akkor is, ha ebben elsődlegesen nem partner minden polgármester” – fogalmazott Farkas Sándor. 



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Eltelt 6 hónap, mutatjuk, mit intézett a választókerületének Bárkányi Bence

cs3-szerkeszto

Egyhetes országos razziát indított a rendőrség, Szentes, Csongrád és Kistelek útjain is fokozottan jelen lesznek

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor: Vidékpolitika vagy vidékrombolás? + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor bemutatta, mit „köszönhetünk” eddig a Tisza-kormánynak

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor: a polgármesterek nélkül akarják fejleszteni a vidéket

cs3-szerkeszto

Arzénos ivóvíz, vízhiány és önkormányzati finanszírozás is terítékre került a TÖOSZ megyei ülésén

cs3-szerkeszto

Több száz madártetemet találtak egy Csongrád-Csanád megyei tanyán

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor: a kampányígéretek helyett megszorítások és leállított vidéki beruházások jöttek + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Dornfeld László: Tényleg a bizarr lovasbotrányairól ismert tiszás miniszteri biztos, Dombovári Márk áll a brit királyi családot is érintő diplomáciai perpatvar mögött

cs3-szerkeszto