Csongrád

Botrány: Varga Ferencnek is tetszik a csongrádi pedofil videója

Lincshangulat alakult ki Csongrádon, miután nyilvánosságra hoztuk annak az aberrált „embernek” a kilétét, aki büszke arra, hogy pedofil. Azt gondoltunk, hogy minden rosszat láttunk, de kiderült van még csavar a történetben: Varga Ferenc országgyűlési képviselő is tetszését fejezte ki az egyik beteg videónál. 

Csongrád egy emberként kiáltotta: eddig, és ne tovább! Nem szabad engedni, hogy a pedofil mivoltát nyíltan vállaló, sőt, azzal büszkélkedő “ember” visszakerüljön a társadalomba. Börtönben, fegyházban, elmegyógyintézetben a helye. A rendőrség körözést adott ki ellene, de a beteg állat valószínűleg már elhagyta Magyarországot. 

Varga Ferenc, az álszent „képviselő”

Amikor már azt hittük, hogy mindent láttunk, és végre a megoldás irányába mozdult a történet, egy újabb fordulat következett. Az aberrált pedofil egyik videójánál Varga Ferenc is a kedvelők között szerepel. A csongrádi rém többek között Magyarország Kormányát szidja a felvételen, ami imponálhatott Vargának. 

Fontos megjegyezni, hogy ez a videó már több pedofil tartalom után jelent meg, tehát Gyurcsány politikai igazgatójának látnia kellett azokat. Mégis tetszést nyilvánított egy olyan ember irányába, aki arról áradozik, hogy miért jó kisgyerekekkel közösülni. 

Az elvtelen napraforgó

Miután robbant a botrány, a Demokratikus Koalíció helyi bábjának volt bőr a képén kamera elé állni és elmondani, hogy Pintér Sándor belügyminiszterhez fordul az ügyben. Azok után, hogy lájkolgatta a pedofil videóját. 

Azt már sokszor bizonyította, hogy nincsenek elvei, csak a pénzt kergeti, de ez még tőle is kritikán aluli. Emlékezzünk rá, hogy a szélsőjobboldali jobbikban kezdte, és alig pár hónap alatt a baloldali DK soraiban láthattuk viszont. Napraforgó. 

Voltak, akik egy ilyen botrány után lemondtak

Itt ragadnánk meg az alkalmat arra, hogy felhívjuk a figyelmet, hogy voltak Magyarországon olyan felelős politikusok, akik egy ilyen botrány után elismerték, hogy hibáztak, és lemondtak. Nem kenegették a kakit, ahogy valószínűleg Varga fogja, nem mismásoltak, vállalták a felelősséget és lemondtak.

Jöhet a kínos magyarázkodás

Ne legyenek kétségeink, cikkünk után „kiveszi” a lájkot a videó alól és kínos magyarázkodásba fog kezdeni. Jöhet majd a „véletlen volt”, az Orbán, a Farkas, a Fidesz, a kormány és a többi jól begyakorolt mantrája. Egyet ne felejtsünk: Varga Ferenc egy pedofil videóját kedvelte. 



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Úton vannak Csongrádra, Szentesre, Kistelekre és a térségbe a gólyák Afrikából

cs3-szerkeszto

Csongrádi tagja is volt a drogterjesztő hálózatnak, amit lekapcsoltak a békéscsabai rendőrök + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Komlósiné Rácz Nikolett: Szeretném, ha a 2026-os év az áttörések éve lenne

cs3-szerkeszto

Kiábrándult csongrádi tiszás: Az elmúlt időszak történései azt igazolják, hogy a Tisza egy felülről (bolsevik mintára) szervezett tekintélyelvű párt! 

cs3-szerkeszto

Négy autó ütközött össze Szentes és Csongrád között – FÉLPÁLYÁS ÚTZÁR!

cs3-szerkeszto

Malik László: tevékeny, aktív évet várok 2026-tól

cs3-szerkeszto

Újabb szakaszába lépett Csongrádon a közvilágítás korszerűsítése

cs3-szerkeszto

Itt az influenza: kötelező maszkviselést vezettek be több intézményben Csongrádon

cs3-szerkeszto

Nagy István: újabb ötmilliárd forintot fordítanak az agrárszakképzési centrumok fejlesztésére

cs3-szerkeszto