Kult Szentes

Elkezdődött a szentesi Péter Pál Polgárház belső rekonstrukciója

Elkezdődött a szentesi Péter Pál Polgárház belső rekonstrukciója, a Koszta József Múzeum helytörténeti kiállítóhelye március elején nyitja meg újra kapuit a látogatók előtt – jelentette be Irsai Farkas László, a közgyűjtemény vezetője pénteken.

A múzeumigazgató elmondta, a műemlék hat szobájának díszítőfestését Juha János szentesi nyugdíjas mesterember állítja helyre régi eszközeivel, ugyanis ő volt az, aki kifestette az épületet csaknem négy évtizeddel ezelőtt. Ezt tanúsítja kézjegye is, amit annak idején felfestett az egyik helyiség sarkába a falra 37 éve.

A 77 esztendős szakember elárulta, a falak díszítését az eredeti sablonok segítségével készíti el. Az ilyen keménypapírból kivágott, 70×100 centiméteres sablonból 82-félét őriz, köztük azokat is, amelyeket a polgárházban használt.

Juha János elmondta, az oldalfalak mintái több helyen is láthatók, de a nappali mennyezetének festését egykor maga tervezte, és a sablonokat is a szoba adottságainak megfelelően készítette el, mivel a falat valaki korábban fehérre meszelte. Ez az 1950-es években történhetett, amikor a házban társbérletet alakítottak ki, és a mennyezet díszes festése feltehetően nem nyerte el a beköltözők tetszését.

Az egykor a fertődi Esterházy-kastély rekonstrukcióján dolgozó mester kifejtette, az egyik legkomolyabb kihívást az jelenti majd, hogy a mai alapanyagokból előállítsa azokat a színárnyalatokat, mellyé csaknem négy évtized alatt az akkor kézzel kevert festékek alakultak a falakon.

A Petőfi Sándor utca és az Iskola utca sarkán álló Péter Pál Polgárház Szentes egyik első téglaháza. A polgárház épülete az egykori szentesi Úri utca rangos polgárházainak legszebb, műemléki igénnyel megmentett objektuma. Az 1851-ben emelt épület a Károlyi-uradalom gazdatisztjének lakóhelye volt. Az épület oszloptornáca jellegzetes szentesi díszkert-udvarra nyílik, az épület alatti pince pedig egykor dézsmapinceként működött.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Két elektromos rollert lopott el Szentesen, de a rendőrök egy nap alatt elkapták a gyanúsítottat

cs3-szerkeszto

Ezer év magyar történelme elevenedik meg a színpadon Derekegyházon – különleges táncszínházi előadás érkezik!

cs3-szerkeszto

Ingyenes egészségügyi szűrőnapot rendeznek Szentesen – a férfiak egészsége kerül a középpontba!

cs3-szerkeszto

Miklós Anikó: Nagyon sokat tettünk azért, hogy a Szentes és Csongrád járásban fenntartott intézményeink ne csak épületek, hanem valódi, támogató szellemi műhelyek és közösségi terek legyenek

cs3-szerkeszto

Újabb ajándékokkal gazdagodhat Csongrád – ismét a városba látogatott a Babamúzeum adományozója

cs3-szerkeszto

Közel 112 millió forintos fejlesztés: a szentesi és csongrádi gyógypedagógiai intézmények is korszerű eszközökkel gazdagodtak

cs3-szerkeszto

Fényárban úszó traktorok és lovasok lepik el Mindszent utcáit – idén is lesz karácsonyi felvonulás!

cs3-szerkeszto

Új lakók költözhetnek a szentesi Zsoldosba – különleges hotelt kapott az iskola!

cs3-szerkeszto

Így nézett ki a szentesi református templom több mint 200 évvel ezelőtt – különleges grafika készült!

cs3-szerkeszto