Belföld Csongrád Szentes

Már 240-nél is több intézményt érint a fenyegetés – Szentesen és Csongrádon nem volt riadó

Csütörtök reggel bombariadó miatt ürítettek ki több iskolát Hódmezővásárhelyen és Budapesten. Vitályos Eszter a csütörtöki Kormányinfón bejelentette, hogy már 121 iskola érintett az ügyben. Információink szerint szentesi és csongrádi intézmény nem volt érintett a bombariadókban.

Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, az első, hogy vélhetően egy internetes felhasználó, vélhetően egy helyről 29 budapesti és egy hódmezővásárhelyi iskola címére küldött fenyegető e-maileket. Ezek szövegszerűen egyeznek egymással, a lényegük, hogy az iskolákban robbanószerkezetet helyeztek el. 

A fenyegetett iskolákba kiszállt a rendőrség. A tanítást nem függesztették fel, de az érintett iskolákban az igazgatók dönthetnek ezzel ellentétesen. A rendőrség minden iskolában meggyőződik arról, hogy van-e alapja a fenyegetésnek. A titkosszolgálatok felvették a kapcsolatot a szlovák társszolgálatokkal, ott is volt tavaly hasonló fenyegetés. Garantálják a gyermekek és az iskolák biztonságát, a rendőrség nyomozást indított.

Vitályos Eszter a Kormányinfó közben jelezte: a Belügyminisztérium tájékoztatása szerint már 121 tankerületi intézményt érint a fenyegetés.

11:10 – FRISSÍTÉS! A rendőrség újabb információkat közölt, már 240-nél is több iskola érintett!

A jelenlegi adatok szerint a fenyegetéssel országszerte több mint 240 iskola érintett. Valamennyi intézménynél rendőri jelenlétet biztosítunk. Az eddig átvizsgált épületekben a kutatás során robbanószert, vagy robbantásra alkalmas eszközt nem találtunk – tájékoztatott a rendőrség.

Az oktatás folytatásáról, illetve a tanulók hazaküldéséről az intézmények saját hatáskörben döntenek.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Koncz Zsófia: a választások tétje a magyar családok számára a legnagyobb

cs3-szerkeszto

Hatalmas siker a Kisréti Otthon lakóitól: harmadik helyen végeztek egy nemzetközi pályázaton

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: a kormány “teljes szívvel áll Magyarország mellett”

cs3-szerkeszto

Fiatal tehetségek léptek pályára a Csongrádi Tiszavirág Sport Club első tornáján

cs3-szerkeszto

Ingyen sörrel érkezik Szentesre a Magyar Kétfarkú Kutya Párt Hiánypótló Busza

cs3-szerkeszto

Hullámra fel! – Vizes élményekkel várják a családokat a csongrádi gyógyfürdőben március 21-én

cs3-szerkeszto

Lezajlott a Labdarúgó Diákolimpia tavaszi fordulója Csongrádon

cs3-szerkeszto

A szabadság és az összetartozás üzenete állt a csongrádi ünnepség középpontjában

cs3-szerkeszto

Torday Henrietta: Magyarország a magyaroké! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto