Kék Hírek Térség

Bombariadó miatt ürítettek ki több iskolát Hódmezővásárhelyen és Budapesten

A vásárhelyi Németh László Gimnáziumot, Általános Iskolát bombariadó miatt kiürítették. A rendőrség nagy erőkkel vonult a helyszínre, miközben Budapesten is egy tucat iskolából jelentettek riadót. 

A vásárhelyi diákok és a tanárok az iskola épületét kénytelenek voltak elhagyni, és az utcán várakoztak, amíg a hatóságok átvizsgálták az épületet. Többen elindultak haza, vagy más intézménybe. 

A Mandiner értesülései szerint 20 budapesti iskolában és vidéken több helyen egyszerre volt bombariadó csütörtök reggel. Az újbudai Gárdonyi Géza Általános Iskolát kiürítették, a rendőrök a helyszínen tartózkodtak. Csepelről is hasonló az értesülés, sajtóinformációk szerint Csepelen négy iskolában van bombariadó. Információk szerint ugyanez a helyzet a nyolcadik és tizenegyedik kerületben, illetve a tizenhetedik kerületben is.

Orbán Viktor is megszólalt az ügyben

A miniszterelnök azt írja közösségi oldalán, forródróton van a belügyminiszterrel.

„Az érintett iskolák biztonságát megerősítjük, a bombariadók hátterét felderítjük” – fogalmaz Orbán. 

.

FRISSÍTÉS: Vásárhelyen véget ért a bombariadó, a diákok visszatértek az épületbe. 10 órától folytatódik az oktatás.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szabó István: először a magasfeszültségű rendszereket kell helyrehozni

cs3_szerk2

Ma is jöhet a piros riasztás: heves zivatarokkal támad kedd délután a vihar

cs3_szerk2

Óriási vihar csapott le Szentes és Csongrád térségére

cs3_szerk2

Jön az enyhülés: három nap alatt 10 Celsius-fokkal eshet vissza a hőmérséklet

cs3_szerk2

Learatott tarló ég Csongrád külterületén

cs3_szerk2

Újabb, még erősebb földrengés rázta meg Csongrádot szombat este!

cs3_szerk2

Felborult egy autó Szentesnél

cs3_szerk2

Újabb sikeres rajtaütés Szentesen: kábítószer-kereskedőt és három fogyasztót fogtak el a rendőrök

cs3_szerk2

Megérdemlik a támogatást: többmillió forintot nyertek a térségbeli önkéntes tűzoltók

cs3_szerk2