Mindszent

Érdekes vallomás a mindszenti testületi ülésen + VIDEÓ!

Beismerő vallomás? Véletlen elszólás? Rosszul megfogalmazott köszönet? Bármi is legyen, most is igaz a mondás: nem elég becsületesnek lenni, annak is kell látszani. 

Meglepő szavakat hallhatott a grémium a november 28-án megtartott képviselő-testületi ülésen Mindszenten. Egy, a Nemzetiségi Önkormányzatnak nyújtandó támogatás kérdése hevesebb vitát váltott ki a képviselők körében, amiben felszólalt Kolompár Sándor, a Mindszent Város Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke is. 

Az elnök vélhetően elveszíthette türelmét, és a mindszenti képviselőknek szegezte, hogy „polgármester úr mondta, hogy mi segítsük a képviselőket, másképp 250 szavazattal kevesebb, és lehet számolni, hogy akkor ki hun lönne.”

Hogy mi lehetett ezzel a kommunikációval a célja, nem tudni. Egy általunk megkérdezett mindszenti szerint – akinek megmutattuk e felvételt is -, ez egy véletlen elszólás volt, amivel tulajdonképpen beismerte, hogy tényleg volt valami mókolás a romák és Gémes között a választások előtt. 

Mint arról már korábban beszámoltunk, többen is arról vallottak, hogy százezreket kaptak a kampányban a Fideszből távozó, és ellenzékiként induló Gémes László jóvoltából. Kolompár Sándor szavai akár erre is utalhatnak.

A beszélgetés leirata:

Gémes László: Elnök úr, jelentkeztél még, akkor visszaadom először a szót.

Kolompár Sándor: Csak kapok egy pár szót. Kétszázötven személy szavazott így mindenkivel, hála a polgármester úrnak. A polgármester úr mondta, hogy mi segítsük a képviselőket, másképp 250 szavazattal kevesebb, és lehet számolni, hogy akkor ki hun lönne. Ennyi. 

Gémes László: Jó, valakinek még? Béla?

Szűcs Béla képviselő: Tisztelt polgármester úr, tisztelt képviselőtestület! Ez elég furcsa beszéd volt. 

Videó részlet: Kurca TV



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Lenyűgöző fotók a mindszenti tájról

cs3_szerk2

Óriási úszás: ezüstérmes az Ugrai Pannával felálló 4×200 méteres női gyorsváltó + VIDEÓ!

cs3_szerk2

A mindszenti Ugrai Panna egyéni csúcsokat szeretne úszni a budapesti rövidpályás vb-n

cs3_szerk2

Hivatalos: a mindszenti Ugrai Panna a magyar válogatott tagja lesz a hazai vb-n

cs3_szerk2

Kettős magyar bajnoki címmel indított Ugrai Panna a Rövidpályás OB-n

cs3_szerk2

Harckocsik utaztak a mindszenti kompon

cs3_szerk2

Ugrai Panna az M2 Petőfi TV-ben – vasárnapig még segíthetünk a mindszenti úszónak!

cs3_szerk2

150 kg állateledelt gyűjtöttek a mindszenti iskolások a raboskodó kutyáknak

cs3_szerk2

Közel 100 mindszenti diák kerekezett a Magyar Diáksport napján

cs3_szerk2