Nagyszabású pályaorientációs napot rendezett a szentesi Horváth Mihály Gimnázium, amelynek célja az volt, hogy segítséget nyújtson a diákoknak hivatásuk megtalálásában és jövőjük megtervezésében.
A rendezvény keretében több mint 40 előadó és vendég érkezett az iskolába, hogy bemutassák a legkülönbözőbb szakmákat és életpályákat, ezzel támogatva a diákok döntését a továbbtanulás és pályaválasztás terén.
A diákok érdeklődési körük alapján válogathattak a számos terület, például a pénzügy, kereskedelem, vendéglátás, egészségügy, jog, marketing, informatika, pedagógia, bölcsészettudományok vagy akár a rendvédelem világából. Több felsőoktatási intézmény képviselője is részt vett az eseményen, hogy bemutassák képzési kínálatukat, valamint az érettségit követő lehetőségeket.
Az esemény különleges színt kapott azzal, hogy számos egykori diák is visszatért az alma mater falai közé, hogy megosszák tapasztalataikat a felsőoktatási élet kihívásairól és lehetőségeiről. A nap egyik legérdekesebb programpontját Kovács Bence vadászgörénnyel és sólyommal kiegészített bemutatója jelentette, ahol a diákok nemcsak betekintést nyerhettek az állatokkal való együttműködés különlegességeibe, hanem közelebbről is megismerhették ezeket az állatokat.
Az iskola vezetősége szerint a pályaorientációs nap elérte célját: a diákok hiteles forrásból tájékozódhattak a munkaerőpiaci elvárásokról, a szakmák sajátosságairól, és hasznos útmutatást kaptak jövőbeli életpályájuk megtervezéséhez. Az esemény új perspektívákat nyitott meg a résztvevők előtt, amelyek remélhetőleg hozzásegítik őket a sikeres döntések meghozatalához.
- Hirdetés -