Belföld

Orbán Viktor: Brüsszel helytartóként működő kormányt látna szívesen Budapesten (VIDEÓ)

A magyar miniszterelnök bejelentette, jövő héten Emmanuel Macronnal találkozik, valamint lesz egy szerb-szlovák-magyar csúcs, aminek fő témája a migráció lesz. Ez aztán az elszigetelődés mintapéldája.

Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Brüsszelbe utazott az Európai Unió és az Öböl-menti Együttműködési Tanács (ÖET) országainak első csúcstalálkozójára. Orbán Viktor csütörtökön az Európai Tanács ülésén vett részt.

A magyar miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádiónak adott interjút.

Vannak a többiek, meg mi” – mondta Orbán Viktor a beszélgetés elején arról, hogy két csoport van az Európai Unióban az ukrajnai háború tekintetében. „Az EU úgy viselkedik, mint egy hadviselő fél. Magyarország a kezdetek kezdetén jelezte: ez egy rossz stratégia. Ezt a háborút nem lehet megnyerni. Diplomáciai megoldás kell, tárgyalni kell” – fogalmazott a kormányfő.

Zelenszkij bemutatta a győzelmi tervét az Európai Tanácsnak. „De kérem, eddig mije volt? Azt hittük, eddig is egy győzelmi terv szerint haladnak. Most kiderült, hogy nem. Az, ami eddig tervként létezett, arról kiderült, hogy a vereség terve és most át akarnak váltani egy másikra. Mi az elején jeleztük, hogy ebben nem veszünk részt” – húzta alá Orbán.

Orbán Viktor közölte, nem hallotta ki Zelenszkij szavaiból, hogy az a tervük, hogy atombombát fejlesztenének ki, de már a lehetőségétől is megriad az ember. A miniszterelnök szerint az EU összes országának háborús stratégiája van, és a Manfred Weber vezette Európai Néppárt (EPP) a legerősebben elkötelezett a háború mellett.

Brüsszel helytartóként működő kormányt látna szívesen Budapesten – hangsúlyozta Orbán Viktor, hogy az EPP nyílt támadást indított a magyar kormány ellen. A strasbourgi uniós vitában is kiderült, hogy a néppárt meg akarja buktatni a szuverenista kormányt, és olyan politikát szeretne Magyarországon, ami Brüsszelnek kedvező.

„A probléma, hogy amit mi csinálunk Magyarországon, azt az európai nép szeretné, miközben az európai kormányok pont ennak az ellenkezőjét csinálják” – fogalmazott Orbán. A miniszterelnök szerint az, hogy nincs migrációs krízis Magyarországon, azzal nagyon sokan cserélnének. Úgy véli, Magyarország egy tüske a köröm alatt, ami kellemetlen helyzetbe hozza az európai kormányokat. 

Orbán Viktor szerint a fent említett brüsszeli támadások megnöveli Magyarország tekintélyét. Mondta ezt annak kapcsán, hogy a héten Olaf Scholzcal találkozott, jövő héten Emmanuel Macront látogatja meg, és lesz egy szerb-szlovák-magyar csúcs, aminek fő témája a migráció lesz.

Gazdaságpolitikai kérdésekre válaszolva a miniszterelnök elmondta: alakul egy 21 pontos gazdaságfejlesztési terv, melynek révén felgyorsulhat a növekedés. Orbán leszögezte: Magyarországnak egy saját utat kell járnia a gazdaság területén és bízik benne, hogy el tudjuk kerülni a háborúba való bevonódást. Az új gazdaságpolitika része lesz a gyermekek után járó adókedvezmények megduplázása, és a Demján Sándor Program – mondta.

2025-ben látványos változás lesz a mindennapi életben is – tette hozzá.

Az európai gazdaságpolitikáról elmondta: ha nem versenyzünk, ha bezárkózunk, akkor egyre rosszabbul fogunk élni. Megjegyezte, nyugaton folyamatos az adóemelés. „Nem lehet kibírni a magas adókat és a magas energiaárakat, és így nem lehet versenyezni. Magyarország 2010-ben elindult egy úton, de közben a világban előállt egy új helyzet a világban: az USA és a kínai versenyképesség felerősödött. Ezzel szemben nem a bezárkózás a megoldás” – szögezte le.

Forrás: Mandiner



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Eddig bírták: 4 helyettes államtitkár és 1 államtitkár is távozik a kormányból

cs3-szerkeszto

Vizsgálatot indít a NAIH az ügynökakták ügyében –sérelemdíjat is követelhetnek az érintettek

cs3-szerkeszto

Lannert Judit ellen tüntetnek ma a diákok, elegük lett a megszegett ígéretekből

cs3-szerkeszto

Szégyenletes botrány az ügynökadatbázis körül – egy ilyen „hiba” nem maradhat következmények nélkül 

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor: Ki és milyen szempontok alapján választotta ki az új tankerületi vezetőket?

cs3-szerkeszto

Óriási a csalódás, a bizonytalanság – érkeznek a szakszervezetek reakciói a Tisza költségvetésére

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor közzétette a hivatalos dokumentumokat: ilyen titkosszolgálati eszközöket vetettek be ellenük + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Újabb közbeszerzési megbízást kapott az osztrák Swietelsky, ezúttal a Liszt Ferenc repülőtéren

cs3-szerkeszto

Áragggyon! A Tisza csendben eltünteti a Magyar Falu Programot!

cs3-szerkeszto