Belföld

Orbán Viktor: 540 kilométeren zajlik az árvízi védekezés

Jelenleg 540 kilométer hosszúságban zajlik az árvízi védekezés, ebből 200 kilométeren a legmagasabb, harmadfokú a készültség – közölte a miniszterelnök kedden a közösségi oldalán.

Orbán Viktor a Facebookra feltett videóban hangsúlyozta: a kedd reggel kapott jelentések szerint a legnehezebb helyzet a Lajta mentén alakult ki.

Emiatt át is vezényeltek a Duna túlsó oldaláról, az Alföldről több mint 800 szakembert, akik most a Dunántúlon teljesítenek szolgálatot és kiválóan dolgoznak a katonákkal együttműködve – tette hozzá.

A kormányfő közölte, hogy több mint 400 katona van most kint a gátakon, és 24 óra alatt további ezreket tudnak bevetni, ha szükséges, de – mint mondta – úgy látja, hogy a helyzetet meg tudják oldani a mostanra megmozdított szakemberekkel, illetve a lelkes önkéntesekkel.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Stefan Streit: Szerencsés döntés volt az egész családtól, hogy még nem költöztünk ősi hazánkba vissza

cs3-szerkeszto

Mező Gábor: a sokszor már Kun Bélára emlékeztető Molnár Áron tulajdonképpen egy szelep

cs3-szerkeszto

Elkezdődik az iskola – és vele együtt a gyerekek címkézése?

cs3-szerkeszto

Sorban nyitják meg az aszály miatt a pénzcsapokat Európában, a magyar gazdák erre hiába várnak

cs3-szerkeszto

Ideje felkészülni, ez nagyon fog fájni: a 20 százalékos drágulás csak a kezdet – brutális ár és hiány fenyeget gázolajból

cs3-szerkeszto

Magyar Péterék döntése csődbe vitte az egyik legnagyobb építőipari vállalatot

cs3-szerkeszto

Eljárás indulhat az augusztus 20-i rendezvényekre kiírt tiszás pályázat miatt

cs3-szerkeszto

Augusztus 20. – Orbán Viktor: voltunk, vagyunk, leszünk

cs3-szerkeszto

Újabb nagy drágulás jön szerdától, emelkedik a benzin és a dízel ára

cs3-szerkeszto