Szentes

Miért nem adja át a város a Kurca-parti sétányt?

A Magyar Kormány kezdeményezésére és támogatásával megújult a szentesi Kurca-part, azonban hiába készült el a sétány, a város vezetése nem adja át hivatalosan. 

A Kurca mindkét partjának fejlesztése megtörtént a Kiss Zsigmond híd és a Makai híd közötti szakaszon. A 400 millió forintot is meghaladó kormányzati támogatásról még 2021 őszén számolt be Farkas Sándor. “A pályázat részeként útfelújítás, a közvilágítás fejlesztése, valamint sétány és pihenőövezet kialakítását is tervezik” – ismertette 2021-ben a képviselő.

A Belügyminisztérium által kiírt pályázaton elnyert forrásból a csatorna mindkét partja megújult, és a kikapcsolódni vágyók pedig már birtokba is vehették, azonban Szentes vezetése ez idáig nem volt hajlandó hivatalosan is átadni. Egy olyan városban, ahol egy pár férőhelyes parkolótól kezdve egy újonnan ültetett fáig mindennek rendeznek hivatalos rendezvényt, átadót, megnyitót. 

Miért van ez így, miért nem érzi ezt fontosnak Szabó Zoltán Ferenc polgármester? Ő is érezheti, hogy bár a kampányban próbálta saját projektnek beállítani, valljuk be, sok köze nincs hozzá. Másik ok lehet, hogy egy hivatalos átadóra illene meghívni azokat a személyeket, akik nélkül ez a beruházás nem valósulhatott volna meg. Jelen lenne Farkas Sándor, aki kilobbizta a Kurca-part helyreállítását, a Belügyminisztérium képviselője, aki a forrásokat biztosította, és feltehetően több kormánypárti politikus is, akik között Szentes baloldali polgármestere kényelmetlenül érezné magát. Ezért inkább megpróbálják elsumákolni a hivatalos részét a projekt végének. 

Kedves Szentesiek, valaki szóljon a Polgármester Úrnak, hogy illene megköszönni a város támogatóinak ezt a sokmillió forintos támogatást!  



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Marihuánaültetvényt számoltak fel a rendőrök Szentes határában – apa és fia is gyanúsított lett

cs3-szerkeszto

Fokozott katonai jelenlétre és hanghatásokra kell készülni Szentes térségében

cs3-szerkeszto

Új segédápolók állnak munkába Szentesen – 18 szakember erősíti a betegellátást

cs3-szerkeszto

Elismeréseket adtak át a szentesi műszaki ezred csapatünnepén

cs3-szerkeszto

Szentesi fiatal csatlakozott a csongrádi tűzoltókhoz – valóra vált Alekszandr álma

cs3-szerkeszto

Torday Henrietta javasolja, hogy kormányablakbusz települjön ki Szentes több pontjára

cs3-szerkeszto

A paralimpiára fókuszál a szentesi Sztanó György – Los Angeles a nagy cél

cs3-szerkeszto

Egy 32 éves férfi betört egy szentesi családi ház udvarára, néhány nap alatt elfogták a rendőrök

cs3-szerkeszto

Teherautó és személyautó ütközött a szentesi elkerülőn, lezárták az utat

cs3-szerkeszto