Kistelek

Kirepültek az utcai galambok Kisteleken

A Galamb utca Kisteleken nem túl hosszú és teljesen átlagosnak mondható attól a ténytől eltekintve, hogy a lakók, egy-két kivételtől eltekintve több évtizede ott élnek. Így szinte természetes, hogy saroktól sarokig mindenki ismeri egymást.

Az már nem annyira megszokott, hogy a Galamb utcaiak mindegyike kivételesen jó kapcsolatokat ápol és nem csak az idősek, hanem a fiatalok is. Több alkalommal is előfordult, hogy páran összeültek Szalkaiék garázsában sütögetni, vagy húsvétkor közösen főzték ugyanitt a sonkát és a tojást. Az sem titok, hogy a sarki Kis Gőzös elnevezésű kocsma is az egyik itt lakóé volt, ahol sokat születésnapoztak együtt az utca béliek és a barátok. Így történt, hogy kitalálták, utcabált rendeznek.

Amilyen gyorsan jött az ötlet, olyan gyorsan meg is szervezték. Körbejárták a lakókat, megkérdezték ki mit gondol és miután mindenki egyöntetűen megszavazta, mint egy utcai önkormányzat, azonnal hozzákezdtek a szervezéshez. Bejelentések, asztalok és padok, ki mit hoz magával, és a hétvégi szombat délutánon 17.00 órától már le volt zárva az utca és az út kellős közepén roskadásig teltek az asztalok étellel, itallal, no meg sütikkel. Mindenki ott volt. 2 grillen sütöttek, készültek mellé a köretek és a saláták.

Egy ilyen eseményt nem lehet megnyitó nélkül hagyni, így a napokban kinevezett utcabizalmi felelős nyitóbeszédet is mondott. Azt gondolnánk ez nagyon vicces lehetett, de nem az volt. Minden ott lakóhoz volt egy-egy jó szava, senki sem maradhatott ki. Olyan meghatóra sikeredett, hogy többeknek könnyeket csalt a szemébe, és mélyen megindító volt, ahogy a régi idők emlékei újraéledtek. Sebaj, a jóízű ételek, a retro zene, na meg egy kis karaoke, minden bánatot elfeledtetett a galambokkal. Kirepültek és hajnalig énekeltek, sztoriztak, táncoltak, egyszerűen hihetetlenül jól érezték magukat.

A vonatozás szinte kötelező volt ezen az estén az egész utca széltében és hosszában. Példát lehet venni, összetartásból, figyelmességből és tiszteletből, mert Kisteleken a Galamb utcában lakók ezt naponta gyakorolják. Ilyenek ők az igazi jó szomszédok, akik szombat este szabadon szárnyaltak, de a hétköznapokban sem felejtik el egymást.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Célegyenesben a választás – Szabó István: a választás valódi tétje a magyar önrendelkezés megőrzése

cs3-szerkeszto

A Mi Hazánktól a Tisza Pártig: Bárkányi Bence ismét lebukott

cs3-szerkeszto

Közel hatszáz gyerek tanul úszni Kisteleken

cs3-szerkeszto

Varga Ferenc: Nem engedek a zsarolásnak!

cs3-szerkeszto

Szabó István kőkemény választ adott a budapesti pártvezér rágalmaira! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Megkezdődött a Kistelek és Ópusztaszer közötti kerékpárút felújítása

cs3-szerkeszto

Szélpál Szilárd: a Tisza felől fújt egy kis hideg szembeszél

cs3-szerkeszto

Szabó István és Koncz Zsófia: A nemzeti kormány megtartja a családtámogatási rendszert, míg egy brüsszeli bábkormány megszűntetné azokat + FOTÓGALÉRIA!

cs3-szerkeszto

„Esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk” – imával és koszorúzással emlékeztek Kisteleken

cs3-szerkeszto