Mindszent

Farkas Dániel Mindszenten: A politikai kalandoroktól és a hazugságoktól óvakodjanak! + VIDEÓ!

„Ha valaki a harmadik településen fut neki a polgármesterségnek, és megyei vezetőként sem a folytatás mellett döntött, akkor az nem egy politikai sikertörténet” – jelentette ki a Fidelitas elnöke Mindszenten. 

Farkas Dániel elmondta, hogy az történelmi bravúr Mindszenten sem fordulhat elő, hogy a Fidesz két jelöltet indít. Kijelentette, hogy a kormánypártok polgármesterjelöltje egyedül Pálinkóné Szedlák Renáta.

„Azt gondolom, hogy az ilyen politikai kalandoroktól érdemes megóvni az országot. Most látunk egy ilyet nagy kalandort az országban is, és ahogy látom itt helyben is van egy kalandor. Ha valaki a harmadik településen fut neki a polgármesterségnek, és megyei vezetőként sem a folytatás mellett döntött, akkor az nem egy politikai sikertörténet. Egy kampányt, egy helyi szereplést egy hazugsággal indítani, az pedig azt hiszem, a további bizalmat igencsak alá aknázza. A politikai kalandoroktól és a hazugságoktól óvakodjanak!” – fogalmazott az elnök, utalva arra, hogy Gémes László Szegvár, Szentes, és a megyei önkormányzat elnöksége és elbukása után most Mindszenten próbálkozik.  

Borítókép: Fidelitas Facebook oldala



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szent István-napi Csongrád-Csanád Vármegyei Vadásznap a mindszenti strandon

cs3_szerk2

Kutyás családi nap lesz Mindszenten

cs3_szerk2

Büszkeség: Negyedik a 4×200 méteres női gyorsváltó – Ugrai Panna óriásit hasított

cs3_szerk2

Óriási siker: világbajnoki döntőben Ugrai Panna

cs3_szerk2

Érkezik a hidegfront, leállt a mindszenti komp

cs3_szerk2

Ugrai Panna világbajnoki kerettag lett, utazhat Szingapúrba

cs3_szerk2

Ugrai Panna Európa-bajnok lett az U23-as úszó Eb-n!

cs3_szerk2

Életveszélyes késelés Mindszenten – közlekedési vita fajult brutális támadássá

cs3_szerk2

Újabb figyelmeztetést adtak ki: szerdán és csütörtökön fokozódik a hőség a térségünkben

cs3_szerk2