Szentes

Kowalsky meg a Vega: Hajrá Szentes, hajrá Krimo!

Új helyre költözött Szentes legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye, ahol óriási koncertet adott Magyarország egyik legnépszerűbb zenekara. 

2020 nyarán nyitotta meg kapuit Szentesen, a Széchenyi ligetben lévő volt úttörőházban a város legnagyobb, egyben leghangulatosabb szabadtéri szórakozóhelye, a Krimó, amely 4 év szezonális működés után 2024 májusától új helyre költözött – írja a RockBook

„A kiváltó ok, amit már korábban is megfogalmaztam, az alapcélunk volt. A Krimó indulásakor is az volt a legfőbb motiváció, hogy minél nagyobb élő pordukciókat hozhassunk Szentesre. Nem titok, hogy ezeknél a zenekaroknál egy ilyen „kicsi” hellyel nehezen rúgunk labdába a nyári főszezonban. Akárhogy gondolkoztunk, nem tudtuk volna úgy megnövelni az eredeti helyünkön a befogadóképességünket, ahogy azt „megköveteli” a szakma. Őszintén, nagyon nehéz volt ez nekünk. Szívünk-lelkünk benne volt ebben a helyben, de lépni kellett a céljaink érdekében.

Az új helyszínünk éppen táblán kívül, külterületen helyezkedik, de jól megközelíthető, a Lengyel utca 7. szám alatt található. Egy kedves barátunk területe ez. Amikor meséltünk neki a költözésünk lehetőségéről, ő felajánlotta nekünk, mi pedig éltünk a lehetőséggel és kibéreltük” – nyilatkozta a rockmagazinnak Huszák Abigél, a Krimó egyik tulajdonosa.

Az első koncert pedig pazarul sikerült, amire a Kowalsky meg a Vega is felhívta a figyelmet a közösségi oldalukon: 

És egy dal a szentesi buliról:



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Cserháti Gyula: a szakemberek minden erejükkel a hibák javításán dolgoznak!

cs3_szerk2

Ma is jöhet a piros riasztás: heves zivatarokkal támad kedd délután a vihar

cs3_szerk2

Öröm az ürömben: megúszták a gólyák a hétfői vihart Szentesen

cs3_szerk2

Nem vonták vissza a szentesi kórház műtőinek engedélyét

cs3_szerk2

Óriási vihar csapott le Szentes és Csongrád térségére

cs3_szerk2

Felcseperedtek a szentesi gólyák

cs3_szerk2

Jön az enyhülés: három nap alatt 10 Celsius-fokkal eshet vissza a hőmérséklet

cs3_szerk2

A szentesi kórház ismét bizonyított: súlyos buszbaleset sérültjeit látták el profi módon

cs3_szerk2

Felborult egy autó Szentesnél

cs3_szerk2