Szentes

Tudjon meg többet a férfi-női konfliktusok kezeléséről!

Az Életigen programsorozat részeként május 21-én, Szentesen a Dózsa-házban 18.00 órai kezdettel a férfi-női konfliktusok kezeléséről hallhatnak előadást az érdeklődők.

A 8 alkalomból álló fejlesztő programot ajánljuk mindazoknak, akik stabil kommunikációs alappal, kiemelt konfliktuskezelési képességgel, és kiegyensúlyozott mentálhigiénével szeretnének rendelkezni. A programot Zsiga Attila, az Életigen Program alapítója vezeti – írják a programról a szervezők.

A program két részből áll: havonta egyszer egy 1,5 órás interaktív fejlesztőprogram, amikor személyesen találkoznak, hetente egyszer pedig az Életigen Alapítvány applikációjában egy zárt csoportban további anyagok és feladatok által haladnak előre a sikeres életvezetés kialakításában.

A programra várják azokat is, akik nem szeretnek szerepelni, ők csak a jelenlétükkel, és megtisztelő figyelmükkel erősítik majd a csapatot. Várják azokat is, akik nem tudnak minden alkalmon részt venni, hanem csak egy-egy alkalommal kívánnak időt tölteni a csapattal, és egy-egy témában terveznek fejlődést.

A programra regisztrálni nem szükséges, a részvétel a Szentesi Egészségfejlesztési Iroda támogatásának köszönhetően minden alkalommal díjmentes.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Ingyen sörrel érkezik Szentesre a Magyar Kétfarkú Kutya Párt Hiánypótló Busza

cs3-szerkeszto

Torday Henrietta: Magyarország a magyaroké! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Kossuth-díjat vett át a szentesi születésű Gáspár Tibor

cs3-szerkeszto

Tehetség, szorgalom, közösség – átadták a Boros- és Dobó-díjakat Szentesen

cs3-szerkeszto

Miniszteri elismerést kapott a Szentesi Koszta József Általános Iskola pedagógusa

cs3-szerkeszto

Kommunális adó Szentesen: 70 év felett mentesség jár, mégis több nyugdíjas kapott csekket

cs3-szerkeszto

Elhunyt Hegedűs János, a Szentesi Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola egykori tanára

cs3-szerkeszto

Országos elismerés: két díjat nyert a szentesi technikum diákja

cs3-szerkeszto

Lezárult egy korszak: 28 év után búcsúzik a Parlamenttől Farkas Sándor

cs3-szerkeszto